Robert Fico a cél előtt

fico kp

Olimpia ide, kánikula oda, a szlovák kormánykoalíció gőzhengere tovább sistereg és rombol. Méghozzá jól látható szereposztásban. A kormányfő lépésről lépésre halad eddigi politikai pályafutásának legnagyobb célja felé. Nyomulását Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke lelkesen segíti. Martina Šimkovičová kulturálatlan kulturális miniszter pedig a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjeként országunk művészeti életében garázdálkodik: neves személyeket vált le kulturális intézményeink éléről. Pártkatonákat jelölt a közszolgálati médiumok szakmai tanácsába, valamint a művészeti alapok bizottságaiba. Gátlástalansága már Németh Ilonát is elérte.

Robert Fico három évvel ezelőtt a még szabadlábon levő bizalmasaival amolyan haditanácsot tartott a Lévához közeli erdei vadászházban. A rendőrség által titokban rögzített és rövidesen nyilvánosságra került eszmecserén a Smer elnöke akkor ellenzéki politikusként kiadta az ukázt: minden eszközzel támadni kell a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetőjét és a nyomozótisztjeit, akik főleg a Smer holdudvarához tartozó politikusoknak, továbbá a párt magas rangú állami tisztségviselőinek súlyos korrupciós ügyeit tárták fel. Ő maga mutatott példát, miként kell ilyen lejárató kampányt valóra váltani: hetente olykor többször is sajtótájékoztatókat tartott, amelyeken leggyakrabban Ján Čurillát és a NAKA néhány további nyomozóját meg Michal Šúrek speciális ügyészt ostorozta, szerinte törvénytelen és embertelen módszereik miatt. Az utóbbiról azt állította, hogy a hírhedt Gestapóra emlékeztető módszereket alkalmaz a gyanúsítottakkal szemben. Véleményét saját meggyőződésére, valamint a nyomozók egymás közti beszélgetéseiről törvénytelenül rögzített és hozzá került hanganyagokra alapozta.

Tavaly kora ősszel Fico a győztes parlamenti választásnak köszönhetően negyedszer foglalhatta el a miniszterelnöki posztot. Így hozzáláthatott sötét terveinek valóra váltásához: minden fontos állami tisztség bekebelezéséhez, a közszolgálati média megzabolázásához, ezekkel együtt pedig a korrupciós bűncselekményeik miatt már jogerősen elítélt haverok és cinkosok kiszabadításához, felmentéséhez, amiben több esetben Maroš Žilinka főügyész is segédkezet a Btk. hírhedt 363-as cikkelyének vitatható alkalmazásával.

A múlt héten a kormányfő újra örülhetett, mert a rendőrség belső ellenőrző alakulata hatalmi visszaéléssel vádolta meg Šúreket, továbbá a NAKA két nyomozóját és volt vezetőjét – tárgyilagos szakértők szerint azzal a nehezen értelmezhető indokkal, hogy a megvádoltak törvénysértően tartották maguknál a kihallgatások jegyzőkönyveit, amit a felettesük meg az ügyész sem kifogásolt, mire a főügyész felfüggesztette beosztottját az állásából. Azokat az eljárásokat, amelyeket eddig Šúrek felügyelt, most más ügyész kapja meg, aki elvben minden eljárást törvénytelennek minősíthet. Köztük van a Tisztítótűz (Očistec) fedőnévvel jelölt súlyos bűncselekmény vádlottainak: Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány, jelenleg a parlament egyik alelnöke, valamint Norbert Bödör és cinkosai ügye.

Derült égből villámcsapásként érkezett a meghökkentő hír, miszerint az 54 ezer euró kenőpénzt felmarkoló, emiatt jogerősen 8 év letöltendő börtönbüntetését töltő Dušan Kováčik, a Különleges Ügyészség néhai vezetője ideiglenesen szabadlábra került Boris Susko utólagos fellebbezésének köszönhetően, mellyel az igazságügyminiszter a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Ha helyt adnak a beadványának, akkor akár véglegesen szabadulhat. Fico pedig pezsgőt bonthat, elérte a célját, hiszen a „mi embereink” véglegesen szabadlábra kerülhetnek. Akik hisznek neki, tapsolni fognak, mert a kormányfő szerint győzött az igazság. Sokan viszont úgy vélik, a pártérdek és a hatalmával visszaélő jelenlegi kormánykoalíció rombolta le az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Mindeközben Šimkovičová szinte hetente váltja le a rangos kulturális intézmények neves vezetőit. Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművészt, egyetemi tanárt azért zaklatta újra, mert a leváltását követelő, több mint 180 ezer aláírással támogatott felhívás egyik kezdeményezője volt. Sokak számára követendő példa lehet, amit a művésznő és közéleti aktivista mondott: „A kihallgatás nem félemlített meg, sokkal inkább erőt adott, hogy alkotmányos jogommal élve a társadalmi jelenségekről nyilvánosan véleményt mondjak.” Hadd tegyük hozzá: Ficóéknak a jogállamiságot pusztító gőzhengerét csak így lehet megállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?