Elmaradt a légitaxik bemutatkozása a párizsi olimpián

Párizs 2024

Elhalasztották az elektromos légitaxik bemutatkozását Párizsban, amit eredetileg az olimpiai játékok idejére tervezett az üzemeltető, de egyelőre nem kapta meg hozzá a hatósági tanúsítványt.

A német Volocopter repülőgépgyártó startup és a párizsi repülőterek üzemeltetője azt reméli, hogy még az év vége előtt megtörténhet az első repülés egy szajnai uszályon kialakított repülőtérről, a Vertiport de Paris-Austerlitzről – közölték csütörtökön az AFP hírügynökséggel, alig négy nappal az olimpia zárása előtt. A két vállalat mindazonáltal vasárnap tart repülési bemutatókat egy prototípussal, utasok nélkül, a Párizshoz közeli Saint-Cyr-l'Ecole repülőtéren, néhány száz méterre a versailles-i kastélytól, ahol a lovasversenyeket rendezik.

A Volocopter által tervezett és gyártott Volocity jármű minősítése „néhány hetet” késik a hajtóművek miatt – mondta Edward Arkwright, a párizsi repülőtereket, köztük a Saint-Cyr-l'Ecole-ban találhatót is üzemeltető ADP Group ügyvezető igazgatója.     

Az ADP és a Volocopter a francia főváros körüli Ile-de-France régió támogatásával eredetileg kísérleti repüléseket szeretett volna végrehajtani Párizs keleti részén, kihasználva az olimpiai játékokra irányuló világméretű figyelmet.     

A végső cél egy új közlekedési mód megvalósíthatóságának demonstrálása a sűrűn lakott városi területeken, mégpedig az úgynevezett eVTOL, azaz függőleges fel- és leszállásra alkalmas repülő járművek működtetésével a vertiportok között.
    

A 2020 óta tervezett projekten az elmúlt hónapokban számos módosítás történt, miután a Volocopter nem kapta meg időben az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyét ahhoz, hogy fizető utasokat szállíthasson.     

A vállalat vezérigazgatója, Dirk Hoke az újabb késedelem miatti felelősséget „egy amerikai alvállalkozóra” hárította, amely „nem tudta teljesíteni az ígéretét”. A repülőgépbe szánt hajtóműveket vissza kellett küldeni az Egyesült Államokba ellenőrzésre.     

„Jövő héten érkeznek vissza, de nem időben ahhoz, hogy az uszályról induló repüléseket megkezdhessük” a játékok vége előtt – mondta a múlt héten a vezérigazgató.     

A jelenlegi változatban a kétüléses repülőgép akkumulátorokkal van felszerelve, amelyek a pilotafülke feletti 18 rotort működtetik, s a jármű sokkal csendesebb, mint egy helikopter a gyártója szerint.     

Az elmúlt hónapokban a francia közlekedési minisztérium és az ADP inkább azt hangsúlyozta, hogy ezeket a járműveket a jövőben, nagyobb változatban, egészségügyi mentésekre vagy szervszállításokra lehet majd használni, s nem tértek ki a légitaxiként történő üzemeltetésre, ami a tehetősebbek gyorsabb közlekedését szolgálná.

A projektet ugyanis nem támogatja a párizsi önkormányzati képviselők többsége, sem a kormánytöbbségben, sem az ellenzékben. A városvezetés „ökológiai aberrációnak” nevezve a tervet, még bíróságon is megtámadta a közlekedési minisztérium július 9-én közzétett rendeletét, amely engedélyezte a helikopterleszállópálya létesítését Párizsban. Július 24-én az Államtanács (Franciaország legfelsőbb közigazgatási bírósága) gyorsított eljárásban az önkormányzat ellen döntött, de érdemi döntést csak ősszel hoz. A minisztérium végzése szerint a platform működési engedélye viszont „legfeljebb” december 31-ig szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?