Az államfő a gyors bírósági döntést tartja fontosnak Kováčik ügyében

pellegrini kp

Peter Pellegrini államfő azt tartja a legfontosabbnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság minél hamarabb döntést hozzon Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében. A TASR-nek rámutatott, hogy Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter a törvényes jogkörével élt, amikor felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerősen elítélt Kováčik ügyében.

„Az igazságügyi miniszter azzal a jogkörével élt, amely már 18 éve szerepel a büntetőjogban. Az államfő ugyanakkor hangsúlyozza, hogy demokratikus jogállamban mindig a bíróságoknak kell dönteniük a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról, az alkotmány és a törvények szerint. Ezért fontosnak tartja, hogy a Legfelsőbb Bíróság minél hamarabb döntést hozzon az ügyben” – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.

Boris Susko igazságügyi miniszter felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerősen elítélt Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság határozatának megszületéséig felfüggesztette az elítélt büntetésének végrehajtását. Ezt követően Kováčikot szerdán (augusztus 7.) kiengedték a börtönből. A történteket bírálta az ellenzék, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő törvényesnek és igazságosnak nevezte Susko eljárását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?