Az elveszített elnökválasztást követően szűk fél évre volt szüksége Ivan Korčok volt külügyminiszternek ahhoz, hogy eldöntse, valóban a politikában folytatja a pályafutását. Amennyiben azonban rossz stratégiát választ, az nem növeli, hanem épp ellenkezőleg, csökkenti az ellenzéki esélyeket egy jövőbeni kormányváltásra.
Korčoki messiásvárás
Korčok személyes népszerűsége és karizmája messze elmaradt Zuzana Čaputovától, de az elnökválasztási kampányának első fele pont azt tette, amit a jobboldali, nyugatpárti értelmiségiek elvárnak egy politikustól: reményt adott a változásra. Polgári jelöltként indult, kiment az utcára, tavaly nyártól lépésről lépésre építette fel a kampányt, a főbb szereplők becsatornázásával megteremtette az ellenzéki pártok formális egységét. Erre az egységre építve az első körben alaposan felülmúlva a várakozásokat öt százalékkal megelőzte Peter Pellegrinit, kisebb pánikot kiváltva a kormányoldalon. Sajnálatos módon a Korčok-kampány második fele azt is megmutatta, hogy miért oktalan a kormányváltásba vetett remény. Megindult a korábban félvállról vett kommunikációs offenzíva, mobilizálódtak a kormánypárti szavazók, és megmutatkoztak a valós társadalmi erőviszonyok.
Azóta is a levegőben lóg a kérdés, miként kell értelmezni Korčoknak a második körben besöpört 1,2 millió szavazatát – ami egyébként kétszázezerrel több, mint Čaputová öt évvel korábbi eredménye. A személyes sárm és a politikai vízió eredménye, vagy a volt külügyminiszter egyszerűen csak a megfelelő ember volt a megfelelő helyen? Korčok a visszatérését bejelentő beszélgetésben megadta rá a saját válaszát: szerinte rengetegen hisznek benne, ezt pedig a Focus megrendelt felmérésével támasztotta alá, miszerint az önálló pártjának népszerűsége szinte eléri a Progresszív Szlovákiáét (PS).
Hacsak össze nem esik a kormány, évekig nem tartanak parlamenti választást. Korčok belépése a politikába azonban előidéz egy furcsa helyzetet. Ugyanis miközben a kormánypártok borítékolhatóan saját problémáikkal küzdenek majd – a Hlas–SNS ideológiai ellentét mellett a gazdasági megszorításokat is úgy kell becsomagolniuk, hogy ne veszítsék el a választóik szimpátiáját –, az ellenzék magával is harcol majd a fennmaradásért. Egyelőre nem tudni, hogy a volt diplomata kihez csapódik, de minden alternatívájában benne van a konfliktus lehetősége. Ha Korčok a ellenzéki gyűjtőpárti ambíciókkal bíró PS-nél köt ki, akkor az SaS és a Demokraták ellehetetlenítése mellett megnyitja a teret a „nyugatos” politikai kalandoroknak. Egy formailag egységes, de a valóságban sok szempontból belső konfliktusokkal szembesülő PS-szel szemben ugyanis könnyebb új alternatívát kínálni. Ha Korčok valamelyik kisebb pártot erősíti meg a személyes jelenlétével, akkor többpólusúvá válik a szlovák politika, a PS és az SaS vagy a Demokraták pedig a vezető ellenzéki erő szerepéért küzdenek majd.
A legnagyobb probléma azonban túlmutat a pártharcokon: Korčok ugyanis nem egy politikai motivátor. A szavazók aktivizálása helyett inkább az eddig is ellenzéki érzelmű választók egy részét viszi magával az egyik párttól a másikig. Mint az elnökválasztás megmutatta, a jelenléte nem növeli az ellenzéki potenciált, hanem átkeretezi a belső erőviszonyokat. Ettől persze az ellenzék támogatottsága fellendülhet, de az nem Korčoknak, hanem inkább a kormány ballépéseinek köszönhető. Már ha a megosztott, egymással ideológiai és világnézeti vagy személyes alapokon viaskodó ellenzék vonzó lesz az ingadozó választók számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.