Korčoki messiásvárás

Korčok személyes népszerűsége és karizmája messze elmaradt Zuzana Čaputovától, de az elnökválasztási kampányának első fele pont azt tette, amit a jobboldali, nyugatpárti értelmiségiek elvárnak egy politikustól: reményt adott a változásra. Polgári jelöltként indult, kiment az utcára, tavaly nyártól lépésről lépésre építette fel a kampányt, a főbb szereplők becsatornázásával megteremtette az ellenzéki pártok formális egységét. Erre az egységre építve az első körben alaposan felülmúlva a várakozásokat öt százalékkal megelőzte Peter Pellegrinit, kisebb pánikot kiváltva a kormányoldalon. Sajnálatos módon a Korčok-kampány második fele azt is megmutatta, hogy miért oktalan a kormányváltásba vetett remény. Megindult a korábban félvállról vett kommunikációs offenzíva, mobilizálódtak a kormánypárti szavazók, és megmutatkoztak a valós társadalmi erőviszonyok. 

Azóta is a levegőben lóg a kérdés, miként kell értelmezni Korčoknak a második körben besöpört 1,2 millió szavazatát – ami egyébként kétszázezerrel több, mint Čaputová öt évvel korábbi eredménye. A személyes sárm és a politikai vízió eredménye, vagy a volt külügyminiszter egyszerűen csak a megfelelő ember volt a megfelelő helyen? Korčok a visszatérését bejelentő beszélgetésben megadta rá a saját válaszát: szerinte rengetegen hisznek benne, ezt pedig a Focus megrendelt felmérésével támasztotta alá, miszerint az önálló pártjának népszerűsége szinte eléri a Progresszív Szlovákiáét (PS). 

Hacsak össze nem esik a kormány, évekig nem tartanak parlamenti választást. Korčok belépése a politikába azonban előidéz egy furcsa helyzetet. Ugyanis miközben a kormánypártok borítékolhatóan saját problémáikkal küzdenek majd – a Hlas–SNS ideológiai ellentét mellett a gazdasági megszorításokat is úgy kell becsomagolniuk, hogy ne veszítsék el a választóik szimpátiáját –, az ellenzék magával is harcol majd a fennmaradásért. Egyelőre nem tudni, hogy a volt diplomata kihez csapódik, de minden alternatívájában benne van a konfliktus lehetősége. Ha Korčok a ellenzéki gyűjtőpárti ambíciókkal bíró PS-nél köt ki, akkor az SaS és a Demokraták ellehetetlenítése mellett megnyitja a teret a „nyugatos” politikai kalandoroknak. Egy formailag egységes, de a valóságban sok szempontból belső konfliktusokkal szembesülő PS-szel szemben ugyanis könnyebb új alternatívát kínálni. Ha Korčok valamelyik kisebb pártot erősíti meg a személyes jelenlétével, akkor többpólusúvá válik a szlovák politika, a PS és az SaS vagy a Demokraták pedig a vezető ellenzéki erő szerepéért küzdenek majd. 

A legnagyobb probléma azonban túlmutat a pártharcokon: Korčok ugyanis nem egy politikai motivátor. A szavazók aktivizálása helyett inkább az eddig is ellenzéki érzelmű választók egy részét viszi magával az egyik párttól a másikig. Mint az elnökválasztás megmutatta, a jelenléte nem növeli az ellenzéki potenciált, hanem átkeretezi a belső erőviszonyokat. Ettől persze az ellenzék támogatottsága fellendülhet, de az nem Korčoknak, hanem inkább a kormány ballépéseinek köszönhető. Már ha a megosztott, egymással ideológiai és világnézeti vagy személyes alapokon viaskodó ellenzék vonzó lesz az ingadozó választók számára.