Válságos az állapotuk

Jeruzsálem. Csak négy élte túl az egy napot a hétfőn születetett palesztin ikrek közül, egyelőre ők is válságos állapotban vannak – közölték tegnap egészségügyi források. A Kelet-Jeruzsálemben világra jött hetes ikrek közül kettő nem sokkal a szülés után, egy harmadik újszülött pedig kedden halt meg.

A hetes ikrek 400 és 600 gramm körüli súllyal jöttek világraReuters-felvéteJeruzsálem. Csak négy élte túl az egy napot a hétfőn születetett palesztin ikrek közül, egyelőre ők is válságos állapotban vannak – közölték tegnap egészségügyi források. A Kelet-Jeruzsálemben világra jött hetes ikrek közül kettő nem sokkal a szülés után, egy harmadik újszülött pedig kedden halt meg. A szülésnél jelen levő ápolónő mondta el, hogy a másik négy csecsemő életben maradása is kétséges. „Igen nehéz megmenteni az ilyen koraszülötteket függetlenül attól, hogy a világ mely részén születnek. Mi mindent megteszünk értük” – tette hozzá. A 27 éves kismama korábban meddőség elleni kezelésen esett át és visszautasította a magzatszám szabályozását. A szülés a terhesség 26. hetében indult meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?