Üveggé olvasztotta az ókori áldozatok agyát a Vezúv kitörésekor keletkezett hatalmas hő

Üveggé olvasztotta a megégett áldozat agyát a Vezúv 79-ben történt kitörésekor keletkezett hatalmas hő - állapították meg  olasz antropológusok, akik először bizonyították a vulkánkitörés nyomán végbement jelenséget.

A régészek ritkán találnak emberi agyszöveteket feltárásaikon, de ha mégis, akkor az általában sima és szappanos állagú - írták a nápolyi Federico II Egyetem kutatói a New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A Vezúv 79-ben történt kitörésekor a közeli Pompeii és a szomszédos Herculaneum lakói szint azonnal meghaltak a forró lávában, amely néhány óra alatt mintegy 20 kilométernyi területet borított be a vulkántól.

A tanulmányban megvizsgált áldozat, egy fa ágyon feküdt férfi maradványait Herculaneumban tárták fel az 1960-as években. A férfi a feltételezések szerint a Collegium Augustalium kultikus hely gondnoka lehetett.

A Pier Paolo Petrono törvényszéki antropológus vezette kutatócsoport megállapította, hogy az áldozat koponyájának maradványaiban talált agyszövetek megüvegesedtek, azaz a hatalmas hő hatására elégett szövetek üveggé olvadtak.

A közelben talált, szénné égett fa vizsgálatából kiderült, hogy maximum 520 Celsius-fok hő keletkezett a vulkánkitörésből.

"Ez az jelenti, hogy a szélsőségesen sugárzó hő képes volt meggyújtani a testzsírt és a lágyszöveteket elpárologtatni"

- olvasható a tanulmányban.  A hatalmas hőt a hőmérséklet gyors csökkenése követte, ami az agyszöveteket üveggé olvasztotta.

A kutatók szerint az áldozat mellcsontjaiban talált megszilárdult szivacsos anyag szintén egyedülálló a más régészeti lelőhelyeken találtakhoz viszonyítva és hasonlít olyan közelmúltbeli történelmi események áldozatainak maradványaihoz, mint a második világháborús drezdai és hamburgi szőnyegbombázás.

"Ez az első alkalom, hogy üveggé olvasztott emberi agymaradványokat fedeztek fel, amely egy vulkánkitörés okozta hő eredménye" - mondták a Herculaneum régészeti lelőhely illetékesei.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?