Schwarzit beperelték

Washington. Becsületsértési pert indított Arnold Schwarzenegger és kampánystábja ellen az a nő, aki azzal vádolta Arnie-t, hogy molesztálta őt. Rhonda Miller azért fordult a bírósághoz, mert a Terminátor sztárja azt híresztelte róla, hogy köztörvényes bűnöző. A Terminátor 2.

Washington. Becsületsértési pert indított Arnold Schwarzenegger és kampánystábja ellen az a nő, aki azzal vádolta Arnie-t, hogy molesztálta őt. Rhonda Miller azért fordult a bírósághoz, mert a Terminátor sztárja azt híresztelte róla, hogy köztörvényes bűnöző. A Terminátor 2. forgatásán dublőrként dolgozó Miller október 6-án, egy nappal a kaliforniai kormányzóválasztás előtt egy sajtótájékoztatón azzal vádolta Schwarzeneggert, hogy a film készítése során felhúzta a szoknyáját és lefényképezte a mellét. Arnie kampánystábja egy órán belül válaszolt: felhívta az újságírók figyelmét a Los Angeles-i Fellebbviteli Bíróság honlapjára Rhonda Miller hosszú bűnlajstromával. Rhonda Millert azonban soha semmivel nem vádolták, és soha semmiért nem ítélték el. Keresetében most azt írja, Schwarzeneggerék is pontosan tudták, hogy a honlapon egy másik Rhonda Miller bűncselekményeinek felsorolása szerepel. Szerinte hamis vádaskodásukkal „hatalmas anyagi és érzelmi kárt okoztak” neki, ezért döntött úgy, hogy pert indít Kalifornia új kormányzója ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?