Közel a csókhoz

Párizs. Két évvel azután, hogy átesett a világon első arcátültetési műtéten, a francia Isabelle Dinoire rövidesen ismét képes lesz csókolni.

Párizs. Két évvel azután, hogy átesett a világon első arcátültetési műtéten, a francia Isabelle Dinoire rövidesen ismét képes lesz csókolni. „Minden nap gyakorolja“ – írja Noelle Chatelet az nőről szóló, Fran?ciaországban megjelent „Dinoire csókja” című könyvében és hozzáteszi, hogy „már egészen közel van ehhez a csókhoz”. A 39 éves Dinoire elmesélte az írónőnek, milyen szenvedéseket kellett átélnie, miután 2005 májusban kutyája leharapta mindkét ajkát, orrát és az állát is. Torz arcával Isabelle sem beszélni, sem rendesen enni nem tudott. 2005 novemberében Amiens-ben orvosok a világon első arcátültetési műtéttel pótolták a hiányzó részeket. A donor egy agyhalált szenvedett asszony volt.

A szerencsétlenséget után nem tudta elviselni, hogy akár csak rátekintsenek. Arca szörnyetegéhez hasonlított, kilátszott az orrcsontja, ami csontvázra, a halálra emlékeztette őt. Azt gondolta, arca javíthatatlanul tönkrement és vége az életének. Ekkor javasolták neki az orvosok a transzplantációt. November 26-án arról értesítették, hogy egy agyhalált szenvedett asszony szülei beleegyeztek lányuk arca egyes részeinek az átültetésébe. A műtét után hihetetlenül szerencsésnek érezte magát. „Úgy é?reztem, mint aki új életre született” – mondta Isabelle az írónőnek. Nehéz idők következtek azonban, amikor az új arcot el kellett fogadnia. A legnehezebb azt volt megszoknia, hogy szájának belseje azelőtt másvalakié volt. Borzasztónak érezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?