Kilencmilliárd ember

London. A világ népessége jelenleg 6,3 milliárd fő, ám 2300-ra elérheti a kilencmilliárdot – olvasható egy szerdán ismertetett ENSZ-tanulmányban.

London. A világ népessége jelenleg 6,3 milliárd fő, ám 2300-ra elérheti a kilencmilliárdot – olvasható egy szerdán ismertetett ENSZ-tanulmányban. A BBC jelentése szerint a kilencmilliárdos létszám csak akkor lesz igaz, ha a nők átlagosan két gyermeket szülnek, az átlagtól való kisebb eltérés is rendkívüli változásokat hozhat. Ha a termékenység a következő három évszázadban 1,85 gyermek lenne, az emberiség létszáma 2,3 milliárd főre apadna, viszont ha 2,35 volna a termékenységi ráta, akkor szűk 300 év múlva 36,4 milliárd ember szorongana a Földön. Ha a jelenlegi, 2,68-as termékenységi arány maradna fenn, akkor 2144-ben 244 milliárd ember élne a Földön, 2300-ra pedig már 134 ezer milliárdnyian lennénk. Mai ismereteink szerint ennek a töredékét sem tudja eltartani a Föld. Az 1960-as évek második felében még két százalékkal nőtt évente a Föld lakossága, jelenleg a növekedés üteme már csak évi 1,2 százalék. 2050-re ez a mutató valószínűleg alig haladja meg a 0,3 százalékot. Ám ez a „szerény” szám is azt jelenti, hogy abban az évben mintegy 30 millióval gyarapodik a bolygó lakossága. Ha a kilencmilliárdos változat igazolódik be, akkor 2300-ban Afrikában a világ népességének 24 százaléka, a mainak a kétszerese él majd. Európa lakossága, amely ma a világ népességének 12 százalékát adja, három évszázad múlva csak hétszázaléknyi lesz. (Egy középtávú előrejelzés szerint a vén kontinens népessége 2050-re a jelenlegi 450 millióról 430 millióra apad.) Alaposan meg is öregszik 2300-ra az emberiség: a jelenlegi 26 éves átlagéletkor addigra megközelíti az ötvenet, a 60 éven felüliek száma a jelenlegi tíz százalékról 38-ra emelkedik. Ma csak minden századik ember ünnepli meg nyolcvanadik születésnapját, 300 év múlva százból már 17 mondhatja el ugyanezt magáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?