Gyermekkorom ízvilága

Az igazat megvallva, gyermekkorom ízvilága a kertben kezdődik, egy hatalmas, gyümölcsfákkal, szőlősorral, zöldségfélékkel teli kertben. Tavasszal, amikor az idényzöldségek szinte ellepték a kertet, gyermekkorom egyik kedvenc szórakozásaként betelepedtem a legnagyobb borsóvetemény kellős közepébe, és módszeresen lelegeltem a zsenge borsót, óvatosan vigyázva, hogy egyetlenegy zöld gyöngyszem se vesszen kárba. Hasonló dézsmálásnak estek a fiatal hagymaszárak is áldozatául. Nem tudom, mi oknál fogva, de csak a hagymaszár végét téptem le, emlékszem a halk pukkanásra, lehet, hogy a hagymaszár nem is volt olyan jó... Tehát kertünk terményei szolgáltatták az első és meghatározó ízélményeket, tavasztól őszig. Az ízek kavalkádját nehezen tudom elválasztani az illatokétól, melyek erősen befolyásolják az ember hangulatát, lévén a kínai horoszkóp szerint a disznó jegyében születtem, mely teremtményt igencsak érzékeny orral látta el a Teremtő. A fagyok után felengedő föld nedves és élettel teli illata, tavasszal az első virágok, aztán a zöldségek és gyümölcsök egyéni és erőteljes illatvilága kapott meg, ugyanakkor ősszel a túlérettségé nemkülönben. Késő tavasszal alig vártuk, hogy a fóliasátorban a paprika kissé meghúsosodjon, a paradicsom színt kapjon, mert friss vajas barna kenyérrel a vacsorák gyöngye volt. A vaj kapcsán megemlíteném, hogy messze nem éri el a növényi eredetű vaj íze és zamata a tehéntejből köpültét. A paradicsom és paprika jelentős szerepet játszott a továbbiakban a lecsó elkészítésében, melyet kolbásszal, virslivel bolondítottunk. Bár sosem volt természetes számomra a lecsó tojás nélkül. A kert után az udvar szolgáltatott további élményeket, már ami a háziállatokat illeti. Mély baráti viszony fűzött a csirke-, kacsa- és malactársadalomhoz. A kutya, a macska, a sündisznó, a földigiliszta, a béka és a lótetű hosszadalmas és mélyen tudományos vizsgálódás tárgyaivá vált. Bár a kísérletem arra, hogy a kutya, szegény pára, női ruhában közlekedjék, nem igazán volt sikeres. Nagyapám erdészsége révén egy őzike is megfordult udvarunkban. Hát erre az udvarra szüremlett ki a konyha felől az ebéd illata. A klasszikus vasárnapi ebéd jófajta húslevessel kezdődött, teli zöldséggel és főtt hússal, házilag készített metélttel. Mindig csodáltam a kis piros tetejű szerkentyűből előbukkanó tésztacsíkokat, azt hiszem említenem sem kell, hogy néhány kupac falánkságom áldozatául esett. Hasonló sorsra jutott a frissen hámozott nyers krumpli néhány karikája is. A gyöngyöző húslevest tejfölös csirkepörkölt és galuska követte, melyet mifelénk a nokedli szakkifejezés illet. Tavasszal fejes saláta, télen savanyú uborka kellette magát savanyúságként hozzá. Szomorúan fedeztem fel a tényt, hogy a kirántott húshoz vezető út egy nagyobb méretű disznó halálán keresztül vezet. A disznóölés nem éppen a kedvenc részlete gyermekkoromnak. A malac halálsikolyát, a vért, a pörzsölés szagát, a gőzölgő húsok, belsőségek tömkelegét igyekeztem megúszni, ha lehetett. Némileg feledtette a megrázkódtatásokat a friss, sózott disznómáj érdekes íze. De hát végül is ki tud ellenállni egy igazi disznótorosnak? A friss pecsenye, toroskáposzta, vesevelő paprikásan igencsak megmozgatja az ember gyomorkultúráját. Kolbász- és hurkahegyek csúcsosodtak egy ilyen esemény után. A szalonna és a sonka egy faragott fakádban kötött ki, rendesen megsózva, a kolbász nagy része füstölőbe került. Gyermekkori csemegéim királynőjének a kacsamáj számított krumplikásával, szinte kristályként csillogott rajta a só, mivelhogy a májat csak tálalás után lehetett megsózni. Egy kis ropogós töpörtyű felségessé tudta varázsolni az összhatást. Ha szárnyasoknál tartunk, a galamblevest sem hagyhatom említés nélkül. Az általam igencsak tüzetesen átvizsgált padlás lakói életébe gyakran léptem be hívatlanul, nagy csapkodást és tollzivatart okozva. Pedig csak május elsejét szerettem volna velük játszani. Őszintén bevallom, hogy rendszeresen zaklattam háziállatainkat, de csakis szigorúan nevelő célzattal. A türelmük végtelen volt, ami az enyémről nem volt elmondható, de maradandó kárt nem okoztam bennük. Legalábbis igyekeztem. Viszszatérve a konyhába, anyám elmondása szerint, hároméves koromban sámliról mosogattam, mert nem értem el a konyhapultot, dagasztottam, állandóan főzni akartam, vasaltam és hasonló fontos dolgokkal foglalatoskodtam. Ami színes ételmenüinket illeti, minden elfogyasztásra került, persze az étkezés koronáját az édesség alkotta. Az almás pite, a zserbó, a meggyes kalács, a képviselőfánk, a krémes, a narancsos, a karamellás, a rácsos, a kókuszos, a banános sütemény... és puding minden mennyiségben. További jelszavak: rizskoch, kiflifelfújt gyümölccsel és habbal a tetején, madártej, palacsinta önállóan és torta formára kiképezve, megtöltve finomabbnál finomabb töltelékkel, pl. banán, dió, eperlekvár, túró, és csokoládéval nyakon öntve. Eszembe jut a búcsúkkor árult cukorvatta, amitől a gyerek hihetetlen mértékben és helyeken tud ragadni.

Keleti gyökereimre való tekintettel, a töltött káposzta tölt el kedves emlékekkel. Ama töltött káposzta, mely kulcsszerepet játszott és játszik a mai napig valamennyi családi ünnepség alkalmával, a lagzitól a halotti torig. A helyes kis káposztalevélbe módszeresen becsomagolt rizses-húsos maréknyi golyócskák némi párolás után paradicsomos mártásban fürödtek meg. A főtt húshoz külön készített mártások is nagy népszerűségnek örvendtek: egres-, meggy-, áfonya- és különféle fűszeres mártások.

Vannak, akik még emlékeznek, mekkora hatalmas választék állt rendelkezésünkre az üzletekben pl. joghurtból. Volt fehér és rózsaszín, az utóbbi epres szeretett volna lenni. Valójában ténylegesen joghurt ízű volt, mert a későbbiekben készítettünk házilag, és tényleg ilyen, ellentétben a sok tartósítószerrel ízesítettel, melyből manapság Dunát lehetne rekeszteni. A törökméz is nagy sláger volt, szívesen rágcsáltuk, aztán különféle alakokat formáltunk belőle, ha meguntuk. Az ánizsos, kinézetére való tekintettel általunk medveszar cukorkának hívott édességet is elmajszoltuk. A csodálatos Pedró rágó is eltűnt azóta, hatalmas és rózsaszín volt, pár perc rágás után teljes mértékben ízetlen lett, de a versenyre, hogy ki tud többet a szájába nyomni, tökéletesen megfelelt. Intenzív rágása erős arcizomlázat idézett elő. Visszatérve az egészséges ételekhez, már születésem előtt rászoktattam anyumat a főzelékekre, melyek azóta is fontos részét képezik az étrendemnek. Ezt a rostban gazdag ételt csak ajánlani tudom mindenkinek, a kombinációk lehetősége végtelen: krumpli, bab, zöldbab, lencse, sóska, spenót, tök, borsó, kelkáposzta. Számomra nem volt idegen, és ma sem az, a tejjel készülő kukoricakása. Szerintem a levesek is a helyes étkezés alapját képezik. Gyermekkorom változatos étrendjét mostanában a kínai, a görög és az olasz konyha vívmányaival tarkítom. Ennek megfelelően a fűszerkészletem is bővült és szívesen kísérletezem az ízekkel.