Az ellenzék nyerhetett a venezuelai elnökválasztáson, mégis Maduro kiáltotta ki magát győztesnek

maduro

Venezuelában a hivatalban lévő elnököt, Nicolas Madurót a szavazatok 51 százalékával újraválasztották az ország élére, immáron a harmadik ciklusra – jelentette be a Nemzeti Választási Tanács (CNE) nem sokkal vasárnap éjfél után.

Maduro 5,15 millió szavazatot kapott, megelőzve az ellenzéki jelöltet, Edmundo Gonzalez Urrutiát, aki 4,5 millió voksot (44,2 százalék) szerzett – derült ki a CNE elnöke, Elvis Amoroso által közölt hivatalos adatokból, miután összeszámolták a voksok 80 százalékát.

A választáson a szavazásra jogosultak 59 százaléka vett részt.

Korábban több exit poll is ellenzéki győzelmet vetített előre. Az ellenzék úgy fogalmazott, hogy „van ok az ünneplésre”, és arra kérte támogatóit, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a szavazatok számlálását.

Az ellenzéki jelölt, Gonzalez az X közösségi portálon helyi idő szerint 23 óra körül, az eredmények kihirdetése előtt közzétett bejegyzésében azt írta: „Az eredményeket nem lehet eltitkolni. Az ország békésen a változást választotta”.

Az Egyesült Államok hétfőn „tisztességes és átlátható” szavazatszámlálásra szólított fel az elnökválasztást követően. Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy nyilatkozatában azt mondta: "Most, hogy a szavazás véget ért, létfontosságú, hogy minden szavazatot tisztességesen és átláthatóan számoljanak meg. Felszólítjuk a választási hatóságokat, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság szavatolása érdekében tegyék közzé a szavazatok részletes megszámlálásának adatait".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?