ENSZ: A venezuelai választások eredményeinek megállapításánál nem biztosították a hitelesség alapvető feltételeit

venezuela

A múlt hónapban Venezuelában rendezett választások eredményeinek kezelésénél nem biztosították a voksolás hitelességét garantáló alapvető feltételeket: az átláthatóságot és a teljességet – állapították meg az ENSZ szakértői helyi idő szerint kedd este New Yorkban közzétett jelentésükben.

A július 28-i választásról António Guterres ENSZ-főtitkár számára készített beszámoló szerint a szakértők „a jelenkori demokratikus választások szempontjából példa nélkül állónak” minősítették, hogy a választásokat követően nem hozták nyilvánosságra az egyes körzetekben leadott szavazatok számát. Úgy vélték, hogy a választási bizottság nem tett eleget sem jogi kötelezettségeinek, sem a helyi törvényi szabályozásnak.

A választási bizottság a 2013 óta hatalmon lévő Nicolás Madurót nyilvánította a voksolás győztesének, de az egyes szavazókörök tételes eredményeit nem tették közzé. Az eredményhirdetés nyomán országszerte tüntetések robbantak ki, amelyek erőszakba torkolltak: az összecsapásoknak az országos főügyész friss közlése szerint legalább 25 halálos áldozatuk volt, további 192 ember pedig megsebesült.

A most bemutatott jelentés szerint a szóban forgó hiányosságok „negatív hatást tettek a venezuelai választópolgárok nagy részére”.

A szakértők azt is szóvá tették, hogy a kezdetben mutatott együttműködési készség ellenére a venezuelai választási hatóság képviselői nem biztosítottak számukra egyeztetési lehetőséget.

A venezuelai külügyminisztérium a jelentésre reagálva elutasította a nemzetközi szakértők állásfoglalását, és úgy vélte, hogy a dokumentumban „hazugságok egész sora” áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?