Vegyészből lett aromaterapeuta

Előadásain, ahogy a személyes találkozásokon is megismerhetjük a számunkra leghasznosabb gyógynövényeket (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Életünkben megkerülhetetlenek a szagok, illatok. Erősen hatnak ránk, melyeket tudatosan használva nagyban emelhetjük életminőségünket, sőt, egyes megbetegedéseket is megelőzhetnek. 

Bíró Bea, a Dunaszerdahelyen élő okleveles aromaterapeuta vegyészként sajátította el az illatok tudományát és ma már a régió legismertebb terapeutáinak egyike, 2018 óta foglalkozik aromaterápiával. Mindig is érdekelte a környezetvédelem, botanikai tanulmányai alatt pedig jelentős tudást halmozott fel a gyógynövényekről. 2021-ben tette le szakvizsgáját, majd hamar megkezdte a munkát. A személyes találkozások mellett számos helyen adott már elő. Klienseit otthonában fogadja, ahol a főkapu melletti, tiszta kék vízzel teli, egyszerű vonalvezetésű kisebb medence és a kert buja zöldje nem csak a szemet, hanem a lelket is nyugtatja. A házba lépve könnyed, mégis markáns illat fogad, kertre való kilátás pedig pazar. Mint később megtudtam, Bíró Bea életében a növények mellett fontos szerepe van a víznek is, minden nap kapcsolódik a vízzel, télen is nyáron is merül, a víz hőfokától függetlenül. 

Hasznos tippekért a képen szereplő rajzos könyvet ajánlja, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt (A szerző felvétele)

Számos esetben használják

Irodájában masszázságy, asztalán meleg teával várja a betérőket, tanácsai jelenleg még térítésmentesek, ám amennyiben sikerül a terve és megnyílik az aromaterápiának szentelt új közösségi tér, ezen változtatnia kell. Számos érzékenységgel keresik fel, olyanok is, akik a klasszikus orvostudomány mellett nyitottak az alternatív terápiák iránt. 

„Előszeretettel keresnek várandós nők, akik a várandósság során felmerülő panaszok, mint például az émelygés, hányinger, székrekedés, érzelmi ingadozások, stressz és a félelem enyhítésére keresik az aromaterápiát, mint egy szelíd, biztonságos és hatékony lehetőséget. Valamint a szülés alatt is szeretnék megtapasztalni az illóolajok támogató erejét. Keresnek kisgyermekes szülők a gyerekek immunrendszerének támogatásával kapcsolatban, vagy különféle bőrpanaszokkal, izomfájdalommal, menopauzával kapcsolatos panaszokkal, de a legfontosabb szegmens az egészségmegőrzés, a prevenció“

 – osztotta meg lapunkkal Bíró Bea.

Szemléletváltás szükséges

Személyes találkozásunkkor allergiával kapcsolatosan érdeklődtem, de volt szerencsém részt venni egy előadásán is, melyen szülői szempontból adott tanácsokat a gyermeknél használható aromaterápiás módszereket illetően. Bíró Bea a Csicsergő Családi Központ meghívására érkezett Ekecsre, ahol a rövid összefoglalóját követően kérdezhettek is tőle a jelenlévők. Mindenekelőtt elmondta, hogy szemléletváltásra van szükség az egészségügyben. 

„Integrálni kellene az aromaterápiát a klinikai gyakorlatban úgy, mint külföldön. Nagy vágyam eljuttatni az egészségügyi intézményben az információt az aromaterápia lehetőségeiről, előnyeiről, a kontraindikációkról, az alkalmazott illóolajok, növényi olajok és aromavizek minőségéről, valamint az illóolajok klinikai környezetben történő alkalmazásáról. Különösen jól alkalmazható az aromaterápia a palliatív ellátásban az idősgondozásban a várandósgondozásban és a szülőszobán is“

 – tette hozzá. Saját gyermeke 3 éves volt, amikor elhatározta, hogy bevezeti az aromaterápiát az életükbe. Igyekezett a legtermészetesebb anyagokat alkalmazni és vegyészként pontosan tudta, hogy hogyan kell értelmeznie az egyes készítmények összetevői közt feltüntetett alkotóelemeket.

Előszeretettel készít gyógynövénykivonatokat. Ebből a beáztatott orbáncból olajos kivonat lesz (Forrás: Bíró Bea)

Akár nátha ellen is

Hisz a holisztikus gyógymódban és abban, hogy az egészségmegőrzésben megkérdőjelezhetetlen az aromaterápia helye. Számos praktikus tanácsa van a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt, s ezek nem csak az aromaterápiára korlátozódnak, hanem olyan természetes gyógymódokra, az egészségmegőrzés más fajtáira, melyek összefüggenek és kiegészítő gyógyhatással bírnak. Egy náthás kisgyerek esetén párologtassunk illóolajat, megelőzve a komolyabb megbetegedést. Ha a nátha erősödik, akkor a párologtatás már nem elég, inhalálásra van szükség, mégpedig a klasszikus módszerrel, a meleg a leghatékonyabb, ugyanis az mélyebben átjárja az arcüreget, de a test illóolajos bedörzsölése is sokat segít. 

„Az inhalálás előkészítésekor az illóolajat soha ne a fazékban lévő vízbe tegyük, hanem a sóban keverjük el. A parajdi sót ajánlom, mert abban jól oldódik az olaj, de a mézben is, vagy a 33 százalékos tejszínben. Egy gyermek inhalálásához 2 evőkanál só szükséges 1 csepp illóolajjal elkeverve, ami lehet teafa, vagy vadlevendula is. Mindig felnőtt felügyelete mellett inhaláljon a gyereket, maximum 2 percig, mert ezt követően már elkezd duzzadni a nyálkahártya”

 – javasolja az aromaterapeuta.

Betegségre

A leggyakoribb kérdések egyike, hogy allergiások vagyunk-e valamilyen növényre, olajra. 

„Mindenre lehetünk allergiások, akkor is, ha természetes alapanyagról van szó”

 – jelenti ki. Amennyiben hígítjuk az olajat, meg tudjuk előzni a bőrpírt úgy, hogy közben élvezni tudjuk annak gyógyhatását. De az allergiát könnyedén letesztelhetjük, ha a választott illóolajból 1-2 cseppet elkeverünk ugyanannyi növényi olajban, majd a keveréket a könyökhajlatunk belső felére cseppentjük és várunk 10 percet. Ha nem lesz piros, akkor rendben vagyunk. Megbetegedésnél a talpba dörzsölve növényi olajjal higított keskenylevelű eukaliptusz (eucalyptus radiata) olajat ajánl, egy levendulás keveréket pedig a gerinc mellé, mert ott nagyon fontos idegvégződések helyezkednek el. 

„Hippokratész szerint a mindennapi illóolajos fürdő és masszázs egyenes út az egészség felé. A fürdőhöz oldjunk fel 2 evőkanál sóban 12 csepp olajat a felnőtteknek. Egy 3-6 éves gyereknek például 6 cseppet, 6-12 éves korig 8 cseppet. Három éves kor alatt 2 cseppet. A fürdővízben hígítsuk fel az illatos sót, majd legalább 20 percig maradjunk benne. Aki nem szeret fürdeni, azoknak a lábfürdő is tökéletes, 6-8 cseppet kell beletenni a felnőtteknek, a gyerekeknek csak 1-2 cseppet”

 – tanácsolja Bíró Bea.

Találkozásait szeptembertől már nem otthonában, hanem egy külön erre a célra szolgáló teremben tartja majd (Forrás: Bíró Bea)

Új közösségi tér

Aktív követőinek száma nemrégiben elérte a 1200, de oldalát támadás érte, letiltottak a profilját, amivel a publikációinak java odaveszett. Azóta újra visszatért, ahogy követői is, akiknek most egy teljesen új közösségi térrel készül. Tanácsadásait szeptembertől a Vasút utcában található új előadóteremben tartja majd.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?