Vendég, szeretet

airbnb

Az airbnb a maga módján olyan lett, mint a Facebook.

Továbbra sem csitul a turistaellenes hangulat Európában – pedig ha hamarosan nem találnak megfelelő, mindenki számára elfogadható megoldást, akkor elszabadulhatnak az indulatok – és lehet, már nemcsak vízipisztollyal támadnak a külföldi vendégekre, de akár tettlegességig is fajulhat a helyzet. Pedig biztosak lehetünk benne, hogy a most tüntetőknek nem is a turistákkal van igazán bajuk – néha ugyan ez is felmerül –, még csak nem is a hangoskodás, a nagy tömeg zavarja őket, hanem leginkább az, hogy úgy érzik, a turisták miatt kell feladniuk a korábbi belvárosi, jó adottságokkal rendelkező lakhatásukat. Az ok pedig nem más, mint a rövid távú lakáskiadás. Vagyis az airbnb. Ami úgy borította fel a lakáspiacot, az addigi kiszámítható árakkal, mint annak idején a Facebook tette ezt a valós társadalmi kapcsolatokkal. Tudjuk, mi lett az eredménye ez utóbbinak… 

Pedig mindkét esetben az alapötlet teljesen rendben volt – a közösségi portál összehozta volna az embereket, a másik pedig platformot biztosított arra, hogy az időnként üresen maradó lakás ne álljon kihasználatlanul, egy kis extra pénzt termeljen a tulajdonosának. Ez előbbi esetében a hirtelen jött népszerűség és a hatalmasra duzzadó hálózat elvarázsolta a tulajdonosokat, és megérezték a pénz szagát, hogy ebből óriási vagyont lehet kaszálni. És így is lett, ettől a pillanattól kezdve pedig már semmi sem számított, akár az erőszak felett is szemet hunytak, de később a járvány, a háború alatt láthattuk a meztelen valóságot, hogy már régen nincsenek védhető elvek, elképzelések, nem számít semmi sem, akár a vérben tocsogva is, de begyűjtik az összes pénzt, amit a platform termel. Hogy egy egész propagandahálózatnak, álhírhálózatnak, online bűnözőknek adva ezzel teret? Mit számít, a lényeg a nyereség! 

Emlékszem, annak idején, amikor először Kubában jártam, akkor ott is volt a mai airbnb-hez hasonló rendszer, csak sokkal szigorúbb keretek között. Legfeljebb négyen szállhattak meg, a házigazdának otthon kellett lennie (a legtöbbször ők készítették a reggelit is a vendégeknek, kézzel lábbal mutogatva, kommunikálva), valóban hangulatos megoldás volt, és így a turista segített is valamennyit a szegényebb sorsú kubai szobakiadókon (mert ott szigorúan csak a szoba volt kiadó). 

Aztán megjelent az airbnb és társai, és az eredeti elképzelésre rárepültek a nyerészkedők, a befektetők, vagy azok, akik csak egy kis mellékest szerettek volna, így felvásárolták a legjobb lakásokat, ezzel pedig növelték az ingatlanok árát, így azok a jobb helyen már megfizethetetlenek lettek a helyiek számára – legyen szó vásárlásról vagy akár csak bérlésről. És joggal érezhetik úgy, hogy azért szorultak ki a belvárosból, mert a turisták miatt felvásárolták a jobb lakásokat – ez pedig minden túlzás nélkül fedi a valóságot. 

Így lett az eredetileg egy turizmusösztönző, új szállásformából a turisták körében népszerű, ám a helyiek által gyűlölt rövid távú lakáskiadás. Vannak már próbálkozások, amelyek néhány városból részlegesen, máshonnan teljesen kitiltanák ezt a lehetőséget. És minden bizonnyal ez azonnal nem vinné le az ingatlanárakat, ám a folyamatos emelkedésnek megálljt parancsolna. Az elején a szállodák növelnék az árakat, de az átmeneti időszak után helyrebillenne a mérleg, megjelenne az airbnb-t pótló, árfekvésben hasonló kategória, és talán ezzel elejét lehetne venni a fokozódó turizmusellenességnek. Lehet, a ma még indulatosan tüntetők is újra mosollyal fogadnák a vendégeket, hiszen már nem úgy tekintetének rájuk, mint akik felborítják az életüket, így ismét visszatérne a vendégszeretet. A tüntetések képeit látva elmondhatjuk, ideje lenne…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?