Egy új kutatás nyomán a brit nyaralókat arra figyelmeztették, hogy legyenek éberek, amikor utazásokat foglalnak, mivel az emberek közel kétharmada nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligenciával generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válik.
Az Airbnb figyelmeztet a mesterséges intelligencia felhasználásával megkísérelt nyaralási csalások miatt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/airbnb_pixa.jpg.webp?itok=zHfFPNwy)
Az Airbnb turisztikai és szállásfoglaló platform, valamint a Get Safe Online internetes biztonsággal foglalkozó cég kedden kiadott kutatása szerint a csalások miatt elveszített átlagos összeg jelenleg esetenként 1 937 angol font (mintegy 937 ezer forint), és ez a szám az elmúlt években folyamatosan emelkedett.
A tanulmány szerint a nyaralások foglalásával kapcsolatos csalások a leggyakoribb jogsértések közé tartoznak az Egyesült Királyságban – közvetlenül a hitelkártyacsalások és az adathalászatra épülő csalások után.
Miközben a megkérdezettek 68 százaléka azt mondta, biztos benne, hogy felismeri a hamis nyaralási hirdetéseket, közel kétharmaduk nem tudta kiszúrni a mesterséges intelligencia által generált képeket, amikor megmutatták nekik a nyaralóhelyeket.
A tanulmány arra is figyelmeztetett, hogy a fiatalabb korosztályokat jobban fenyegetik a közösségi médián keresztül történő átverések, miután a 30 év alattiak több mint 40 százaléka keresne vagy foglalna nyaralást a közösségi médiát felhasználva, és több mint egyharmaduk úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne nagyobb összegű vásárlást is végrehajtani, ha azt egy híresség reklámozza.
Az Airbnb közölte, hogy a számadatokat azért tette közzé, mert most zajlik a húsvéti üdülések foglalása.
A Get Safe Online a figyelmeztetés mellett számos biztonsági tippet adott, hogy segítsen az embereknek elkerülni a nyaralási csalásokat. Egyebek között arra ösztönzik a felhasználókat, hogy soha ne kattintsanak váratlanul megjelenő linkekre, mindig jelentsék a feltételezett csalásokat, és legyenek óvatosak a szokatlanul olcsó ajánlatokkal vagy a magas kauciókkal szemben. Arra is kérik a felhasználókat, hogy kerüljék az utazások közvetlen banki átutalással történő kifizetését, a foglalás és fizetés során maradjanak megbízható platformoknál, továbbá erős jelszóval és többfaktoros hitelesítéssel biztosítsák online fiókjaik biztonságát.
Amanda Cupples, az Airbnb Egyesült Királyságért és Észak-Európáért felelős általános igazgatója elmondta: „Ahogy az emberek a húsvéti szünetet tervezik, a nyaralóknak ébernek kell maradniuk, amikor az utazásaikhoz ajánlatot keresnek. Az új technológiák gyorsan fejlődnek, és a megbízható platformok használata a foglaláshoz, a fizetéshez és a kommunikációhoz a legjobb módja annak, hogy legyőzzük a potenciális csalókat.” Hozzátette: az Airbnb-n lefoglalt üdülések védelmére biztosítékokat alkalmaznak.
Tony Neate, a Get Safe Online vezérigazgatója elmondta: „A kutatás azt mutatja, hogy idén minden eddiginél fontosabb, hogy a nyaralás lefoglalásakor éberek legyünk. Ha fizetésre kerül a sor, mindig megbízható platformon fizessenek, amely jobb védelmet nyújt, mintha ismeretlen személynek adnák oda a pénzüket.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.