ÖSSZEFOGLALÓ: Vasárnap érem nélkül maradtak a magyarok

olimpia

Többen is közel voltak a dobogóhoz, de végül érem nélkül maradtak a magyarok a párizsi olimpia vasárnapi versenynapján.

A vívás küzdelmeinek otthont adó Nagy Palota a szombati naphoz hasonlóan sokkoló vereségeknek és nagyszerű, nem várt győzelmeknek is otthona volt magyar szempontból. Férfi párbajtőrben a világbajnoki címvédő Koch Máté már az első fordulóban, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az első olimpiáján szereplő Andrásfi Tibor azonban szépen menetelt, többször is drámai végjátékot nyert meg, végül a bronzéremért vívhatott. Ezt az asszót is ráadástus döntötte el, de ezúttal nem a magyar vívó örülhetett, így végül negyedik helyen zárt.

Női tőr egyéniben Pásztor Flóra nagyszerűen versenyezve a negyeddöntőig jutott – ott a későbbi győztestől kapott ki – és nyolcadik lett.

A Tokióban ötödik cselgáncsozó Pupp Réka most is a bronzéremért mérkőzhetett az 52 kilós súlycsoportban – a vigaszágról jutott el oda –, de ezúttal is alulmaradt, így ismét ötödik lett. A 66 kilós Pongrácz Bence helyezetlenül zárt.

A sportlövőknél az első helyen döntőbe jutott Major Veronika nyolcadikként végzett a légpisztoly döntőjében, a légpuska alapversenyében pedig Mészáros Eszter 15., Pekler Zalán 17., Péni István 18. lett.

A három éve a japán fővárosban meglepetésre negyedik Vas Blanka ezúttal nem tudott a dobogó közelébe férkőzni hegyikerékpárban, tizedik lett, a lovastusa egyéni versenyében érdekelt Kaizinger Balázs viszont a tereplovaglásban jelentősen javított helyezésén, így a zárószám, a díjugratás előtt a 45. helyen áll.

Az első magyar női ökölvívó olimpikon, Hámori Luca megnyerte selejtezős mérkőzését ír riválisa ellen 66 kilóban, a teniszezők viszont három meccsen három kudarcot könyveltek el és búcsúztak. Egyesben Fucsovics Márton a spanyol Rafael Nadaltól kapott ki nagy küzdelemben, Marozsán Fábián pedig a hazai színeket képviselő Ugo Humbert-től szenvedett vereséget az első körben, míg kettejük párosa egy holland duóval szemben maradt alul.

A torna selejtezőjéből Czifra Bettina Lili beverekedte magát az egyéni összetett döntőjébe, míg Bácskay Csenge ugrásban a 12., az utolsó pillanatban csapatba került Székely Zója felemáskorláton a 34. helyen végzett.

Úszásban nem sikerült döntőbe jutnia a magyaroknak: 400 méter vegyesen Holló Balázs 9.-ként, Zombori Gábor 14.-ként, 100 méter háton Kós Hubert 10.-ként, Jászó Ádám 19.-ként, 200 méter gyorson Ábrahám Minna 14.-ként zárt, Pádár Nikolettet pedig kizárták.

Ami a csapatsportágakat illeti: a női kézilabda-válogatott második mérkőzésén nagy izgalmak után 25-24-re verte Brazíliát, ezzel megszerezte első győzelmét a tornán, míg a most bemutatkozó férfi vízilabda-válogatott nagy előnyt elherdálva 13-12-re verte a házigazda franciákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?