Bárki megismételheti a hollywoodi sztorit – lakótelepről az olimpia 5. helyéig

Az újságírók szavazásán is az 5. helyen végzett. Hogyan értékeli ezt az eredményt?

Természetesen lehetett volna jobb is, de ha azt nézem, hogy már az olimpiai kvalifikáción is ötödik lettem, aztán a világbajnokságon is, aztán pedig Párizsban és az Év sportolója-ankéton is, úgy tűnik, ezt szánta nekem a sors. (nevet)

Van még ennél feljebb is? Reálisak lehetnek a még magasabb célok?

Teljesen természetes módon értem el egyre jobb eredményeket, csak gördeszkáztam, gördeszkáztam és gördeszkáztam, aztán egyszer csak ötödik letten az olimpián (az utcai versenyszámban – a szerk. megj.). Aztán pedig itt lehettem az Év sportolója-gálán is.

Mennyit változtattak a sportága megítélésén a sikerei? Akár a laikusok, akár az újságírók körében?

Bízom benne, hogy egyre jobb a megítélésünk. Legalábbis ezt szűröm le a reakciókból vagy épp abból, ahogyan megszólítanak az egyes versenyek alatt, után. Persze megvan az a hatás, hogy wow, ez a skateboard, és ilyesmivel foglalkozik valaki Szlovákiában, egy olyan országban, ahol nincsenek is kiépítve gördeszkaparkok. Az emberek ezen nagyon meglepődnek. De nagyon drukkolnak is nekem, a párizsi versenyek is tele voltak érzelemmel, nagyon élveztem. Örülök, hogy hozzájárultam a gördeszkázás népszerűsítéséhez, mert régóta alulértékelt volt ez a sportág nálunk.
 

Talán sokakban megmaradt, hogy kassai lakótelepi gyerekként, saját maga által eszkábált akadályok és egy videojáték segítségével tanulta meg a sportág alapjait. Ez azt jelenti, hogy ez a hollywoodi sztorit bárki megismételheti az országban?

Igen, mindenképpen. Ha én meg tudtam csinálni ezt egy kosárlabdapályáról indulva, és a csúcsközelbe értem, miért ne tehetné ezt meg bárki? Nem kell hozzá feltétlenül gördeszkapark sem, mert ha az emberben megvan az igazán komoly akarat, és ég benne a tűz, akkor meglesz a hite ahhoz, hogy olyan eredményeket érjen el, mint én, vagy akár túl is szárnyaljon. A lehetőségek most már jóval nagyobbak.

Nyolcéves fejjel mivel tudta rávenni a szüleit, hogy versenyszerűen űzhessen egy olyan sportágat, amelynek mindennapi velejárói az esések és a komolyabb sérülések?

Megvettük a haverokkal a Tony Hawk Pro Skater 2 című játékot. Reggeltől estig kint töltöttük az időnket együtt, és próbálgattuk utánozni a trükköket. Persze tele voltunk kék-zöld foltokkal. Egy ideig a szüleim el is tiltottak a deszkázástól, amikor a sípcsontjaim körül is elszíneződött a lábam, de belátták, hogy van értelme a dolognak, és hogy komoly célokat is kitűzhetek magam elé. Azt mondják, már kiskoromtól azt ismételgettem, hogy skater akarok lenni. Vagyis szavatartó ember vagyok (nevet).

Apropó, sérülések. Van olyan versenyszám, ahol viselhet, visel védőfelszerelést?

Az egyetlen ilyen eszközünk a bukósisak, ami 18 éves kor alatt kötelező. Aztán már egyéni döntésen múlik, valaki hordja-e tovább is, vagy hogy visel-e egyéb védőfelszerelést. Én például könyökvédőt hordok, mivel ott három titáncsavar is van bennem. Van térdvédőm, és néha a csuklómra is húzok valamit. De alapvetően kevés a védőfelszerelésem. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tesz jót az „egészségemnek”, de a stílusom miatt erre nincs sok lehetőségem.

Párizsban az utcai verseny nyolcas döntöjében ön volt az egyedüli európai induló. Nem néztek önre ferde szemmel?

Azok, akik eljárnak gördeszkás versenyekre mint nézők, érthető, hogy a legnagyobb sztárokat szeretnék látni. Ehhez képest látnak engem vagy egy argentin haveromat, akik nem tartozunk a csillagok közé. De sokat dolgoztunk érte, hogy mi is ott legyünk, és már a selejtezőn is bizonyítottunk. Egyedi jelenségnek számítottunk, de így kellőképpen népszerűsíthettük is az országainkat.

S ezt a viszonyulást megérezni a bíróknál is? A pontozásos sportágakkal kapcsolatban sokszor merül fel az objektivitás kérdése.

Sok olyan véleménnyel találkoztam, személyesen vagy az interneten olvasva is, hogy rettentően alulértékelik a trükkjeimet, a produkciómat. Már x alkalommal megesett, hogy a közönség és én is teljesen máshogy láttam, éreztem a történteket, mint a bírók. Fura ezt megélni. Például azzal, hogy Tokióba még nem jutottam ki és ráadásul Szlovákiából vagyok, nagyon-nagyon sokat kellett nyújtanom pluszban, állandóan meg kellett valamivel lepnem a zsűrit. Folyamatosan döngetnem kellett a kaput, hogy engedjenek be végre. Még Párizs után is azt érzem, hogy kicsit hasonló a helyzet, legalábbis ami a top 3 pozíciót illeti a versenyeken. Oda még sosem sikerült beverekednem magam. A bírók a nagy neveket tolják, akik mögött nagyobb háttér van és így népszerűbbek. Nekem többet kell nyújtanom.

Mondjuk már Los Angelesben? Meddig lehet a gördeszkázást élsportként csinálni?

A kanadai versenyző 38 évesen debütált az olimpián, ami jól jelzi, hogy a következő olimpia még biztosan bennem van. Persze, az egészségi állapotomtól is függ a részvétel. Az olimpia után is tanultam új trükkökket, és megvan az a motivációm, ami az ötkarikás szereplés kivívásához szükséges. Remélem, a következő három és fél év rendben lepörög, utána alighanem már nagyon fog fájni a skateboardozás (nevet).

És láthatunk majd akár egy önről elnevezett trükköt is ez alatt az idő alatt?

Új trükköt már senki sem tud létrehozni, már mindent kitaláltak előttünk. Amiben újat tudunk hozni, az az, hogy a trükköket olyan kombinációban, sorrendben mutatjuk be, ahogy még senki más. Ez az ún. NBD-trick (never been doned), ebben lehet még villantani. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint ha valaki világcsúcsot futna atlétikában.