Bomba üzlet holttestekkel

Philadelphia. Három amerikai temetkezési vállalkozó 224 holttestet adott el egyenként ezer dollárért egy New York-i üzletembernek, aki feldarabolva értékesítette őket donorműtétekhez.

Philadelphia. Három amerikai temetkezési vállalkozó 224 holttestet adott el egyenként ezer dollárért egy New York-i üzletembernek, aki feldarabolva értékesítette őket donorműtétekhez.

Az ellopott csontok, bőr-, valamint szövetdarabok gyakran eleve betegek voltak, és természetesen mit sem sejtő betegek szervezetébe kerültek, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon.

Általában égési sérültek bőrét, és törött csontokat pótoltak velük. Az elhunytak rokonai sem semmit sem sejtettek, nem tudták, hogy halottaikat áruba bocsátották, azt hitték, hogy eltemették vagy elhamvasztották őket. A három hullaárus természetesen hamis neveket adott az elhunytaknak, és hamis családi beleegyező nyilatkozatokat írt, továbbá fiatalabbnak tüntette fel a „donorokat”, megváltoztatta halálozásuk dátumát is, hogy frissebbnek tüntethesse fel testrészeiket, szerveiket.

Emiatt a hatóság csupán 48 elhunyt személyét tudta felderíteni a 224-ből.

Az egyik temetkezési vállalkozó ellen már korábban vádat emeltek New Yorkban több mint ezer holttest megcsonkításáért, beleértve philadelphiai tetemeket is.

A bíróság példásan súlyos büntetést kíván kiszabni a hullagyalázóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?