Zongora – még mindig a levegőben

A Cseresznyéskert díszleteA kilencvenes évek színházi nyitásának legendás, ikonszerű darabjává nőtte ki magát az Aleš Votava által a Cseresznyéskerthez kialakított tárgyi látványvilág – a reményekért magasba szálló szárnyas zongorával a színpadtér fölött. (A díszletért az 1995/96-os színházi évadban Nyitrán megkapta a Dosky díjat.) Ugyanez a zongora fémjelzi a Szlovák Nemzeti Galéria kiállításának művészi és eszmei-szellemi minőségét: az Esterházy-palota üveg udvarházában a magasba emelt hangszer különös, a csehovi atmoszférával mai életérzésünkbe is átnyúló kesernyés-merengős-borongós-elvágyódó érzést vált ki. Az elérhetetlen monumentalitásban a szárnyalás szükségességének érzését váltja ki abban, aki nem látta az előadást, nosztalgikus újrarepülés gerjeszt abban, aki annak idején megtekinthette. Az előadás díszletének fotódokumentációja a teljes kiállítási tér legdominánsabb „színházi lakosztálya”, amelyben a minimalizált, a fény dinamikájával és az árnyék mélységével irányított, ettől merevségében valószerűtlenül képlékeny formavilág inkább csak funkciót sejtet, mint funkciót tölt be. Atmoszférát alakít ki belső érzékelésünkben egy sejtetett tárgyi világnak a vizualitás eszközeivel megragadott, meghatározó elemeiről.

Virtuális színházi sétára is meginvitál a Szlovák Nemzeti Galéria: átélhetünk egy olyan sétát, amelyben megszületnek a Hviezdoslav Színházban bemutatott shakespeare-i Vihar egyes díszletegységei, kialakul a látványvilágból az a drámai erő, amely keretet ad a színészi játéknak, és megtámasztja a cselekmény időbeliségét, történelmi voltát. A „voltát”, a „voltot” – azt a színházi múlt időt, amely feltámaszthatatlan, avagy csak ilyen virtuális túrán tehető jelenné. (Ezért a díszletért 2000-ben jutalmazták meg a Dosky-val. Ezenkívül egyebek közt a nyitrai Andrej Bagar Színház Álomjáték című Stridberg-előadásának díszlete is hozott számára egy Dosky díjat.)

A kiállításon „megmerülhetünk” Aleš Votava híres, sokat emlegetett, emblematikus Tengerkék Színházában: a sejtelmes mélység élettel teli atmoszféráját keltő, egyre sötétebb árnyalatba táguló, az élő világunk kellékeivel – színes falevelekkel – megtelített térben. A tenger iránt érzett mélységes vonzalom Olaszországban lett úrrá Aleš Votaván: ott fogant meg alkotói képzeletében a tengermély-világban általa fellelt légies „vizes” kozmosz, amelyet idehaza és külföldön játéktérként a világot jelentő deszkákra álmodott. S ezt a teret valamiféle reneszánsz életérzéssel alakította ki, ami szintén hosszabb olaszországi tartózkodása idején ivódott belé. De szerette a magyar színházi kultúrát is. Azt követően, hogy Kentaur díszletével látta a Macbethet Nyitrán, a Vígszínházba is elment, hogy lássa, miként működnek a királydráma kulisszái eredeti helyszínen. De dolgozott is magyar színpadon: a Pécsi Balettnél három előadáshoz tervezett díszletet.

Van egy csodálatos, fényben és ezüstben úszó helyisége a pozsonyi kiállításnak: az esztétikusan, finom ízléssel kialakított és installált, valamint kellő fényintenzitással bevilágított vitrinek, melyekben Aleš Votava hétköznapi fémtárgyakból „fűzött” ékszereit tárják közönség elé. A halkésekből, varrótűkből és -gyűszűkből formált, lenyűgözően ötletes és látványos ékszerkülönlegességek egy nagy művész nem akármilyen kreativitásáról tanúskodnak. Nem véletlenül van jelen ő maga is ezen a művészeti bemutatón: egy 1987-ben készült bábfigura az ő alázatos lényével öleli át a kiállítást, amelyet naplórészletei, feljegyzései, skiccei, tervrajzai tesznek… ha nem is teljessé, hiszen életművének csak egy részét lehetett prezentálni, de átfogóvá mindenképpen.

Érdemes elidőzni a bevezető előtérben, amely egyben a kiállítás gazdag anyaga után „kitett” prológust, összegzést nyújtó utolsó megállóhelyként is felfogható. Ennek a teremnek a falán ugyanis idézeteket olvashatunk: Aleš Votava néhány gondolatát színházról, művészetről, díszlettervezésről.

Kár lenne kihagyni ennek a méltón, képzőművészeti igénnyel installált, felidézett világnak a megismerését.