Véresen komoly(talan) játék

Csak a regényt ismerem, és ez nem igazán jogosít fel arra, hogy a forgatókönyvrol szóljak, mégis, oka van, hogy ezzel az idézettel kezdodik ez a Finnugor vámpírról kreálódó szöveg. Foleg azért, mert remélem, hogy a borotvaélen-táncolás a forgatókönyvnek is sajátja, és azért is, mert a Sundance Robert Redford ötlete. S mert eloször a fülszöveget olvastam el, a regény tényleges szövetébe lépve a fiatal Redford arcával ajándékoztam meg Somit, a Vámpír fiatal, ambiciózus és a vége felé már sikereket is arató zenészét. Mielott a zenész szó bárkiben is a nem megfelelo irányba vezeto asszociáció-sorokat indítana (Bach, Händel, Kodály... ergo: Somi), fontos elmondani, hogy ez a Somi nem „olyan” zenész, hanem csak „amolyan” (pop!). A nem „olyan”, hanem „amolyan” kettossége a Finnugor vámpír egészére is érvényes: úgy szórakoztat, hogy közben véresen (siccc!) komoly, de nem komolykodó.

Voltamper Jerne egyébként eléggé elfuserált vámpírcsemete. Fotevékenységként, mert a vámpír is beilleszkedik (!), irodalommal foglalkozik. Bezzeg a csodálatos nagymama, akit mellesleg mindenki Jerne anyjának hisz, pénzügyi zseni! Gyanútlan férfiak vérének éjfélkori szívásával tartja karban magát, hogy nappal szolid kis koporsójában fekve heverje ki a vérszívás és pénzcsinálás fáradalmait.

Ám hiába vámpír Jerne is, nem és nem akar vért szívni; s mire végre elszánja magát – ráfizet. Kiszemelt áldozata is vámpír, és mert Jernénél tapasztaltabb, erosebb, vérszomjasabb (talán mert férfi?!?), a vég (Jernéé) elore sejtheto. Mire a Finnugor vámpír 1., a 6 szereplore, 5 hangra és 2 személyre írt Vérmese véget ér, Jerne már élohalott. A halál utáni „ízetlen” élet egyik szereploje. A sors (halál?) fura fintoraként egy adag (természetesen már ízetlen) tejszínhabos eper kanalazása közben tudja meg a nagymamától, hogy Jermák, aki kiszívta belole az életet, nem más, mint a vér szerinti apja (!!!). A Vámpír így már a pszichoanalitikusok számára is pikáns csemege, bár elsosorban és foként nem a pikantéria a szöveg kulcsszava. Igaz, hogy a kisherceg rókája hányingert kelto, és a Hörcsög fia végül meghal, mert Jerne szívtelen és a nagymama egyenesen gonosz, a meztelen férfi-angyal pedig angyalhoz nem méltó módon verekedik (not ver!), de ez mind azért van így csupán, mert a világ ilyen. VAN. És a VAN destruktív, de a NINCSben helyrebillenhetnek a dolgok. Az élohalott Jerne a könyv második részében végre gyozelmet arathat a tallini szállodaszobában az életére töro, egyre gonoszabb nagymama fölött, mert: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Az unoka irodalmi ambíciói (Jerne állatmeséket ír) és csapnivaló vámpírsága miatt megdühödött nagymama tévedésbol a mit sem sejto Oszkárt (zsidó és homoszexuális) támadja meg. Oszkár pusztán önvédelembol (s nem holmi kósza hátsó gondolattól vezérelve) döfi az ot megtámadó árny szívébe a karót, de a nagymamának ez sajnos már mindegy: ot is utoléri a vámpírok végzete. A valamikor Liszt Ferenccel kacérkodó, hobbiállatai vérében fürdozo szépasszony, aki váratlanul felbukkanó idosecske férjét szemrebbenés nélkül futtatta át a húsdarálón, egy marék porként fejezi be fényes földi karrierjét. Mert legyen vámpír vagy ember: maroknyi por csak, mi megmarad. Ezért hát így, a vég felol nézve, a választás kényszere talán irreleváns. A van és a nincs, a jó és a rossz, a szép és a rút mind esetleges.

A Finnugor vámpír egyik nagy erénye a köztes helyzetben való létezés képessége, a véresen komoly(talan) játékosság; a szöveget hagyományosan (ido, linearitás, elbeszéloi kompetencia) és „újszeruen” (gondolok itt pl. az intertextualitás csábításaira) építo mindenek (szövegtechnikai eljárások) együttesen történo megfricskázása (követ is csak az vessen, aki önmaga vétlen!).

A Vámpír nem a férfiakról szól, de nem szól talán a nokrol sem és egészen biztosan nem egyike/valamelyike a férfiak és nok örökkévaló történeteinek. Leginkább talán a megfelelés kényszere alól (talán üvöltve?) felszabadulni akaró vágyak története Szécsi Noémi szövege.

A mindenek és mindenki ellenére megvalósuló álmok története: Somi sikeres lesz, Oszkár végre megörökli nagyanyja vagyonát, O. a költono tovább bovítheti szerelemei körét, és Jerne – miután egy budapesti kukába dobja nagyanyja Tallinból porzsákban hazaszállított földi maradványait –, alapítványt fundál Oszkárral, „hogy az osök által felhalmozott jószág ebül vesszen el”.

Szécsi Noémi Finnugor vámpírja úgy szórakoztat, hogy közben rafinált elitirodalmi csemegeként ingerli a legválasztékosabb és legfinnyásabb szakfogyasztók ízlelobimbóit is. És talán se Noémi, se Jerne nem bosszankodnak majd nagyon, ha azt írom: öröm volt olvasni.

(Szécsi Noémi: Finnugor vámpír, JAK-Kijárat, 2002)