A Pink Floyd is eladta összes dalainak jogait

dd

A szakzsargon katalógusként emlegeti az ilyesfajta adásvételek tárgyát, amikor egy-egy előadó, illetve zenekar úgy dönt, hogy egy nagyobb összegért közprédává teszi életművét. A Pink Floyd sem tudott ellenállni a kísértésnek.

Az utóbbi években szokás lett, hogy teljes zenei életművek jogai cserélnek gazdát, így történt többek közt David Bowie, Bob Dylan és Sting esetében is. A rekordot Bruce Springsteen tartja, aki 500 millió dollárért adott túl dalainak jogain, így azokat ingyen felhasználhatják különböző platformokon, filmekben, reklámokban.

Többévnyi próbálkozás után az ikonikus brit rockzenekar, a Pink Floyd megállapodást kötött a Sony Music céggel, és 400 millió dollárért eladta a zenei felvételeik és a nevük felhasználásához való jogot − erősítették meg külső források a Varietynek. A szerződés annak ellenére köttetett meg, hogy a zenekar tagjai, különösen a fő dalszerzők, Roger Waters és David Gilmour között évtizedeken át komoly nézeteltérés volt. A dobos Nick Mason, valamint a billentyűs Richard Wright és az alapító énekes-dalszerző Syd Barrett hagyatéka is érintett az ügyben.

A mostani megállapodás a zenei felvételek, valamint a név jogait tartalmazza, de a dalszerzés jogait nem, mivel azok az egyes szerzők tulajdonában vannak. Vagyis az aktív tagok közül David Gilmour és Roger Waters továbbra is játszhatja saját szerzeményeit a koncerteken. Ez azért is fontos, mivel Gilmour nemrég jelentetett meg új albumot, amellyel jövőre vélhetően turnéra indul, és az új számok mellett nyilván a Pink Floyd-korszak legnagyobb slágereit is követelik tőle a rajongók. Waters szintén rendszeresen játszik Pink Floyd-dalokat, sőt nemrég kiadta a legendás The Wall új változatát is, amelyről száműzte Gilmour gitárszólóit. 

A Pink Floyd katalógusa üzleti szempontból az egyik legértékesebbnek számított a kortárs zenei életben, olyan klasszikus albumokkal, mint a Dark Side of the Moon, a The Wall, a Wish You Were Here, az Animals, a Meddle, a Piper at the Gates of Dawn vagy a More.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?