Akkora a baj az egészségügyben, hogy egyes kórházakból elküldik a beteg gyerekeket

Egymásnak ellentmondó információk jelennek meg a trencséni kórház kardiológiai osztálya kapcsán: az ellenzéki képviselők szerint a kardioközpont az összeomlás szélére került az orvosok felmondása miatt, az egészségügyi minisztérium ezzel szemben állítja,

Súlyos válságba került egy szlovákiai intézet.

A Trencséni Egyetemi Kórház gyermekgyógyászati osztálya október óta korlátozott üzemmódban működik, délután fél négy és este hét óra között nem fogadnak pácienseket. Amennyiben egy gyermeknek az orvosi munkaidőn kívül sürgős ellátásra van szüksége, akkor a mentők és a szülők más kórházba kell, hogy vigyék.

A helyzet azután romlott, hogy az intézet vezetősége bejelentette, nem tudja biztosítani, hogy két orvosi is szolgálatban legyen éjszaka, mivel csak egyetlen szakemberrel rendelkeznek.

A korlátozások napközben is érvényesek, ekkor a kórház csupán a Trencséni és a Vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) járásból fogad beteg gyermekeket.

A pácienseket szolgálati időn kívül a vágbesztercei (Považská Bystrica), a bajmóci (Bojnice) és a miavai (Myjava) kórházakba szállítják, ami óriási kerülőnek számít.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?