„Véletlen” táncjáték

Kassa. Nem mindennapi táncprodukciót láthatnak az érdeklődők holnap este a kassai Állami Színház kisszínpadán. A budapesti Tünet Együttes Véletlen című előadásának alcíme: Tudományos ismeretterjesztő táncjáték. Egy matematikus előadást tart a véletlenről, közben a táncosok mozgással „illusztrálják” az egyes téziseket.

Kassa. Nem mindennapi táncprodukciót láthatnak az érdeklődők holnap este a kassai Állami Színház kisszínpadán. A budapesti Tünet Együttes Véletlen című előadásának alcíme: Tudományos ismeretterjesztő táncjáték. Egy matematikus előadást tart a véletlenről, közben a táncosok mozgással „illusztrálják” az egyes téziseket. A produkció belső logikája folyamatos kis fejtörő, melyben a véletlen gyakran rendezőelemként jelenik meg. Tudósokat és művészeket láthatunk bezárva saját bolond világukba, egy napjainkat meghatározó fogalom körül fontoskodva. A matematikusi végzettséggel (is) rendelkező Szabó Réka koreográfiájába egyes pontokon a nézők is beavatkozhatnak, azaz alakíthatják a következő percek történéseit, közvetetten befolyásolva a táncosok mozgását. A Tünet Együttes tagjai nem csupán előadóművészek, hanem alkotótársak is, akiknek személyiségére, kreativitására, együttgondolkodására alapulnak a darabok. Az est társszervezői az Állami Színház, a Forsa művészeti ügynökség, valamint a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. A kezdés időpontja este 7 óra. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?