Újabb díjat nyert a 27, és ezzel Oscar-jelölés jár

rr
Szarajevó |

Négy magyar alkotást is díjaztak a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon, a térség egyik legfontosabb filmes seregszemléjén. Köztük volt Buda Flóra Anna alkotása, a 27 is, amelynek filmtervét korábban háromszor dobta vissza a Nemzeti Filmintézet.

Ez a Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs alkotás lett a legjobb rövidfilm Szarajevóban, ami egyben az Oscar-jelölést is biztosítja neki. A film egy fiatal nő első látásra céltalan életét mutatja be, és Magyarországon idén májusban kapott nagyobb sajtófigyelmet, miután kiderült, hogy Buda Flóra Anna projektjét háromszor is elutasította a Nemzeti Filmintézet, és a rendezőnőnek Párizsba kellett költöznie, mert Magyarországon nem tudott megélni. Ott készítette el a filmjét, és Arany Pálmát nyert vele Cannes-ban. Az akkori díjhoz a Nemzeti Filmintézet is lelkesen gratulált a Facebookon.

„Én meg tudtam csinálni a filmet magyar támogatás nélkül, de az nagyon zavar, hogy nem támogattak egy olyan stúdiót, mint a Boddah, ami minden évben elhoz valami fontos díjat. Igazságtalannak érzem azt is, hogy nem támogatják a feltörekvő tehetségeket, akik már bizonyítottak” – nyilatkozta akkor a rendezőnő.

A Szarajevói Filmfesztiválon a diákfilmek versenyében Gyimesi Anna Falling című, anyaságról szóló diplomafilmje érdemelte ki a fődíjat. A dokumentumfilmes kategóriában Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje a zsűri különdíját nyerte el - ezt a filmtervet is visszadobta a Nemzeti Filmintézet -, míg a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 – Nagyszeben Tudor Giurgiu rendezésében a Nemzetközi Artmozi-szövetség (CICAE) különdíját kapta meg. A film román-magyar koprodukcióban készült. 

Ez a fesztivál az elmúlt 30 évben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken több mint 100 ezer néző vesz részt, a szakmai programokat világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei közreműködésével rendezik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?