Továbbra is külön utakon

Simon Márk felvételeKorábbi alkotásaival, a Macerás ügyekkel és a Tamarával Hajdu Szabolcs kevesebb nézőhöz jutott el, mint drámai erejű tornászfilmjével, amelynek első fele inkább az ő életéről, a második pedig az öccse, Uldi útjáról szól. A szertornát mindketten kiskorukban kezdték el, Szabolcs aztán – a brutális edzői módszerek miatt – abbahagyta, öccse azonban, aki lelkileg is könnyebben viselte a „kínzásokat”, folytatta. Belőle később edző, majd Las Vegas egyik elismert akrobatája, cirkuszművésze lett, bátyjából pedig – Simó Sándor egykori növendékeként – a legifjabb magyar rendezőnemzedék egyik legtehetségesebb képviselője.

Fehér tenyér című alkotásának köszönhetően tulajdonképpen az egész évet utazással töltötte. És ebből lett mára elege.

„Ki kell, hogy mondjam: elfáradtam. Húzós esztendő volt ez a mostani. Januárban még vágtam a filmet, február elején bemutatták a szemlén, három hét múlva már vetítették a mozik, ami azt jelentette, hogy rögtön rá kellett ugranom, tehát ki sem tudtam pihenni a forgatást, máris utaznom kellett. Az első megmérettetést Cannes jelentette. Akkor már túl voltam az itthoni reklámkampányon, a vidéki bemutatókon s a közönségtalálkozókon. Március-április ezzel telt, de áprilisban már az új forgatókönyvön dolgoztam, és meg is írtam. Máskor nem is lett volna rá idő, hiszen Cannes után ugyanaz történt, ami itthon, csak külföldön. Gyanítottam, hogy ez lesz, ezért pihenés helyett inkább a következő játékfilmem forgatókönyvére koncentráltam. Cannes-ban fellőtték a petárdát, és szanaszét röpködtek a szikrák. Egymás után kaptuk a különböző fesztiválmeghívásokat. Minden második héten valahol másutt jártam a világban. Kazahsztán, Szlovákia, Csehország, Egyesült Államok, Kanada… Cannes után bárhova mentem is, mindenütt hallottak a filmről. A torontói fesztivált is Cannes-nak köszönhetem, mint ahogy az Európa- és Oscar-díjra való jelölést is.”

Cannes nyolcszáz férőhelyes mozijában állva bravózott a közönség, a legjobb fesztiválnak mégis a Karlovy Vary-it tartja Hajdu Szabolcs.

„A hangulata, a szellemisége teljesen lenyűgözött. Karlovy Varyban már reggel tízkor telt ház előtt vetítik a filmeket, ott a fesztivál igazi filmünnep. Ilyennel sehol a világban nem találkoztam. Karlovy Vary a kedvenc városom lett. Utána Németországba, Portugáliába, Spanyolországba, Dél-Koreába, Franciaországba hívták meg a filmet, egyik helyről hazajöttem, rendbe raktam a dolgokat, és már mentem is tovább. Cannes után Toronto volt még nagyon fontos, az ottani fogadtatástól nagyon sokat vártam. Aki ott látta a filmet, Amerikába is elvitte a hírét. Los Angelesben már a vetítés előtt sokan gratuláltak. Bárhova utaztam is, mindenütt ugyanazt tapasztaltam: a Fehér tenyér mindenütt egyformán működik, ugyanaz a megítélése, s még a kérdések is ugyanazok mindenütt. Ami nagyon fontos: a francia és az amerikai forgalmazásba is bekerült, ami számomra azt jelenti, hogy újabb egy évig utazgathatnék a filmmel, de már nem szándékozom elkísérni sehova. Már úgyis annyi időt és energiát elvett tőlem, hogy mostantól fogva elengedem, illetve azt szeretném, ha az öcsém utazgatna vele. Én már semmi újat nem tudok mondani róla, elemeztem, magyaráztam, meséltem eleget. Azzal együtt, hogy nagyon örülök a sikernek, hogy sokkal többet adott a film, mint amennyire számítottam, én már töltekezni szeretnék, és a következő munkámmal foglalkozom.”

Uldi, azaz Hajdu Miklós Zoltán, aki a kanadai tornászfiú, Kyle Shewfelt edzőjét alakítja a filmben, Cannes-ban, Torontóban és Los Angelesben is csak egy-egy napot tölthetett a bemutatón, hiszen munkahelyéről, a Las Vegas-i cirkuszból nem hiányozhatott többet. Hosszabb szabadságról hallani sem akartak a főnökei. A Fehér tenyér bizonyos fokig mégis beleszólt az életébe.

„Uldi nyilván tudja, hogy minden siker legfeljebb öt percig tart. Egy filmsiker olyan, mint egy kör a hullámvasúton. Öt percig nagyon érdekes, és már jön is a következő film, és mindenki arra kíváncsi. Ebből nem lehet egy életen át megélni. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Semmilyen szinten. Lefut a film, díjat kap, utazunk, találkozunk emberekkel, akiknek tetszik, nagyon jókat beszélgetünk, barátokat szerzünk, mindez szívmelengető ajándék, de csak öt percig tart. Most jönnek a kisebb fesztiválok, amelyek lehet, hogy sokkal hangulatosabbak és emberközelibbek, mint a nagyok, az A kategóriásak, de én már nem utazom ki. Talán majd Uldi…”

Aki most fejezte be Las Vegas-i pályafutását. Szerződést bontott a világ egyik legrangosabb akrobatatársulatával. December elsejétől már nem tagja a válogatott csapatnak.

„Elege lett belőle. Fizikailag is, lelkileg is. Kőkemény igénybevétel a napi két előadás, plusz a próba. Bírná még, de úgy érezte, hogy már semmi sem motiválná. Harminchárom éves. Csoda, hogy eddig is bírta, és ép bőrrel megúszta. Két gyereke van már, igényli, hogy többet legyen a családdal. Napról napra ugyanazokat a mutatványokat végezte, a legelemibb humánus szempontok figyelembe vétele nélkül. Ezt nem tudta megemészteni, ezért lépett ki a társulatból. Dolgozhat majd személyi edzőként, ha akar, egyelőre azonban utazhat a Fehér tenyérrel. Nagyon jól beszél angolul, mindenki kíváncsi rá, még jobban, mint rám. Kapcsoljon ki, megérdemli a szabadságot. Cannes-ban és Torontóban úgy lehetett csak jelen, hogy jött, meghajolt, és másnap reggel már utazott is vissza, az esti előadásra. Los Angelesbe csak úgy tudott eljutni, hogy beteget jelentett.”

Hajdu Szabolcs az elmúlt heteket tévéfilmforgatással töltötte. Egy nap története Budapesten, mondja, mikor a produkcióról kérdezem. A város emberre gyakorolt neurózisát próbálja letapogatni, körüljárni. Család és karrier viszonylata egy művészember életében. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni egy vezető pozícióban levő nő – erről szól a film. Következő játékfilmjét májusban kezdi el forgatni. A Fehér tenyér díjai, külföldi elismerései sokat segítettek a helyzetén.

„A kész film már nem lesz jobb a díjaktól, de ha a producer látja, hogy milyen elismerés övezi az előző munkámat, időben közelebb hozza és gördülékenyebbé teszi az új film létrehozását. Vannak díjak, amelyek anyagi támogatással járnak, az pedig nagyon nagy segítség. Bizonyos szempontból a legnagyobb. A lendület nem elég. Kell egy alap, amelyhez sokkal egyszerűbb koprodukciós partnert találni. Az Oscar-nevezés jóleső érzés, különösebben mégsem frusztrál. Tisztában vagyok a film értékeivel, ugyanakkor látom a hibáit is. Tudom, mit szeretnék csinálni és milyen módon, emiatt azonban nem fogom megváltoztatni a filmkészítésről alkotott elképzelésem. Lehet, hogy a következő filmem közel sem lesz ennyire sikeres vagy közérthető, én próbálom a saját utamat járni. Nem hiszem, hogy nekem most arra kellene figyelnem, hogy megfeleljek ezeknek a díjaknak, elvárásoknak. Csinálom, ahogy tudom és kész.”