Szárnypróbálgatások

Komárom. Kezdetben volt az Ibusár.

Komárom. Kezdetben volt az Ibusár. És Sárbogárdy Jolán jegykiadó MÁV-alkalmazott, aki romantikus nagy szerelmeket, huszárkapitányokat, árvalány hercegkisasszonyokat, árulásokat és hősies lovasrohamokat vet papírra, miközben – ha környezetére hallgatna – meg kellene elégednie Vargányai Guszti „natúr” állomásfőnök közeledésével, komoly szándékaival. Fergeteges komédiázás, briliánsan meggyötört nyelvvel, bár – vitán felül – ritka szép érzésekkel is találkozhatunk a műben. S ha esetleg másból-mástól nem, a szerzőtől, Parti Nagy Lajostól – aki a rendezvény vendége volt – megtudhattuk, hogy mindannyian Sárbogárdy Jolánkák vagyunk.

A negyvenedik Jókai Napok a hivatásosokkal kezdődtek, azaz a komáromi Jókai Színház idei, ünnepi évadjának egyik jelentős, bár nyilván nem mindenki számára egyaránt megemészthető előadásával, az Ibusár című zenés-táncos huszerettel. Tegnap délelőtt azután az amatőrök is szóhoz jutottak. A versenyprogram a dunaszerdahelyi Fókusszal indult, akik idén Robert Burns Falusi randevú című versére készítettek színpadi variációkat. A csoport harminchárom éve működik – s mint minden diákegyüttes, néhányévente gyökeresen megújul. Legalábbis ami a tagokat illeti. Tavaly Lorca-darabbal, a Bernarda Alba házával lepték meg a közönséget és a bírálókat egyaránt, hiszen bebizonyították: ezt a „súlyos” drámát is lehetséges diákszínpadra alkalmazni, főleg, ha a csoport olyan játszókból áll, akik már elsajátították a fegyelmezett színpadi játék alapjait. Idén egy összetételében jócskán felfrissült dunaszerdahelyi csoport érkezett Komáromba, s megint mutatott valami példaszerűt. Jelesül azt, hogyan kell egy fiatal csapatot – szárnypróbaként (valamint test- és hangpróbaként) – szemmel láthatóan élvezetes, maximálisan ki- és megélhető feladatok, nem pedig leküzdhetetlen akadályok elé állítani.

Szárnypróbálgatást láthattunk a hazai pályán bemutatkozó, komáromi Mariánum Egyházi Gimnázium színjátszóitól is, hiszen az ősszel alakult csapatnak ez volt az első bemutatója. A Mariánum együttese más útját választotta az összecsiszolódásnak: Moliere Tudós nők című verses vígjátékát vették elő, s a játék precízen megtervezett keretét szép reményekre feljogosító egyéni alakításokkal töltötték ki.

Az első diákszínjátszók után hamarosan sorra kerülnek az első „nagycsoportok” – holnap már róluk is mesélhetünk. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?