RÖVIDEN

Elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező
Budapest. Életének 70. évében elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező, forgatókönyvíró. A Balázs Béla-díjas, érdemes művészt január 1-jén érte a halál. Mihályfy Sándor 1937-ben Miskolcon született.

Elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező

Budapest. Életének 70. évében elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező, forgatókönyvíró. A Balázs Béla-díjas, érdemes művészt január 1-jén érte a halál. Mihályfy Sándor 1937-ben Miskolcon született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után segédmunkás, majd könyvesbolti eladó volt. 1963-tól a Magyar Televízióban ügyelőként, asszisztensként, technikai rendezőként, később főrendezőként dolgozott. Pályafutását a Balázs Béla Stúdióban dokumentumfilmek rendezésével kezdte, majd tévéjátékokat, játékfilmeket készített. Legnagyobb sikerét az Indul a bakterház című, 1980-ban bemutatott játékfilmmel érte el. Legemlékezetesebb alkotásai közé tartozik még a Kertész utcaiak, a Piac, a Gellérthegyi álmok, a Telefonpapa, a Vihar a lombikban, az Átok és szerelem, a Gyermekrablás a Palánk utcában, a Máz, a Margarétás dal, a De victus vincit és a Titkos háború című film. (MTI)

A Queen lett a legjobb

London. „Minden idők legjobb brit zenei együttesének” nyilvánítota a Queent a BBC egy hétfői rádióműsorában több mint húszezer hallgató véleménye alapján – közölte a brit műsorszóró. A Beatles négyszáz szavazattal kevesebbet kapott a Queennél, és ezzel a 2. helyre került. Utána a sorrend a következő: Rolling Stones, Oasis és Take That. A több ezer benevezett közül ez az öt együttes került a döntőbe, és róluk lehetett szavazni. Az elbírálásnál a következő szempontokra kellett figyelemmel lenni: kompozíció, szöveg, élő fellépések, show-minőség és eredetiség. A Queen számos, lassan örökzölddé váló világslágert alkotott, köztük a We Are the Champions és a We Will Rock You című számokat. (MTI)

A Magyar Filmszemle életműdíjai

Budapest. Máthé Erzsi színművész, Fakan Balázs dramaturg és Czigány Tamás dokumentumfilm-rendező kapja a 38. Magyar Filmszemle életműdíját. Az elismeréseket a rendezvény nyitónapján, január 30-án adják át a Budapest Kongresszusi Központban. A 38. Magyar Filmszemle versenyprogramjába az előzsűrik döntése alapján 18 játékfilm, 40 dokumentumfilm, 30 kísérleti- és kisjátékfilm, valamint 9 tudományos-ismeretterjesztő film került be. A február 6-ig tartó esemény nyitófilmje Sándor Pál Noé bárkája című alkotása lesz. (MTI)

Baróti István orgonahangversenye

Ipolybalog. Január 6-án, szombaton 17.30 órai kezdettel a település Árpád-kori, koronás templomában ad hangversenyt Baróti István orgonaművész, az esztergomi bazilika karnagy-kántora. A művész előadásában Baxtehude-, Bach-, Franck-, Vierne-, Lisznyai-, Liszt- és Kodály-művek hangzanak fel. Közreműködik az ipolybalogi Szent Korona Kórus. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?