RÖVIDEN

A kassai teátrum Miskolcon
Miskolc. A Kassai Állami Színház és a Miskolci Nemzeti Színház együttműködésének köszönhetően immáron második alkalommal látogat Miskolcra a kassai teátrum társulata.

A kassai teátrum Miskolcon

Miskolc. A Kassai Állami Színház és a Miskolci Nemzeti Színház együttműködésének köszönhetően immáron második alkalommal látogat Miskolcra a kassai teátrum társulata. Ezúttal az operairodalom egyik legnépszerűbb darabját, A sevillai borbélyt Blažena Hončarivová rendezésében, olasz nyelvű előadásban tekinthetik meg az érdeklődők december 17-én és 18-án este 7 órakor a Nagyszínházban. A két színház közösen nyújtott be pályázatot uniós források elnyerésére, amelynek révén cserejátékokat valósítanak meg. (ú)

Könyvbemutató: Karácsonyi ajándék

Dunaszerdahely. Ma 18 órakor lesz a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Karácsonyi ajándék címmel, Felvidéki klasszikusok tollából alcímmel megjelent antológia bemutatója. A könyv felvidéki – itt született, itt élő vagy alkotó – írók tollából származó műveket (elbeszéléseket, verseket, elmélkedéseket) ad közre. A Lilium Aurum Könyvkiadó műhelyében megjelent kötetet Görözdi Zsolt református lelkész ismerteti. (ú)

Szíjjártó Jenőre emlékeznek

Pozsony. Szíjjártó Jenő zeneszerző, karmester, népdalgyűjtő életútjáról emlékeznek meg december 16-án 14 órától a Csemadok Május 1. téri nagytermében halálának huszadik évfordulója alkalmából. Beszédet mond Dr. Simek Viktor, a Magyar Kultúra Lovagja. Szíjjártó Jenőre barátai, pályatársai – Dunajský Géza, Hecht Anna, Jarábik Imre – emlékeznek. A Zoboralja zsérei női kar és a Csitári Menyecskekórus dr. Simek Viktor vezényletével Szíjjártó Jenő műveiből és gyűjtéséből énekel. A rendezvényen kerül sor annak a frissen megjelent CD-nek a bemutatójára is, amely a zeneszerző kórusműveiből és népdalfeldolgozásaiból ad válogatást. Az emlékest rendezője a Szíjjártó Jenő Művészi Öröksége Egyesület, a Szövetség a Közös Célokért Központi Irodája, a Csemadok OV és a MEDIAN kiadó. (ú)

Az AB-ART könyveinek bemutatói

Budapest/Kolozsvár. Budapesten, az Alexandra Irodalmi Kávéház emeleti termében ma 17 órakor Zirkuli Péter újonnan megjelent Válogatott verseinek, valamint Kukorelly Endre legszebb verseinek bemutatójára kerül sor. Az utóbbi kötetet Németh Zoltán válogatta. Azt est házigazdája Körösi P. József. A kolozsvári Bulgakov Kávéházban Bréda Ferenc: Az elszállt szitakötő című, a nyomdából frissen kikerült kisregényéről beszélget a szerzővel Burus János Botond és Boros Lóránd. A kávéházban működő Bretter Kör vendégei voltak nemrég H. Nagy Péter és Balázs F. Attila, akik a Szőrös Kő c. folyóiratot mutatták be a közönségnek az erdélyi szerzők jelenlétében. (ú)

Elismerő oklevél a Csendes éjnek

Elismerő oklevelet kapott Politzer Péter Csendes éj című alkotása az Akira Kurosawa Emlékmúzeum által rendezett rövidfilmes versenyen. A rövidfilmek több hónapig tartó nemzetközi seregszemléjére több mint ötszáz pályamű érkezett a világból. A díjazottak között Politzer alkotása volt az egyetlen film, amely Közép-Európából érkezett. A fesztivált második alkalommal rendezték meg Akira Kurosawa, a világhírű japán filmművész emlékére. A Csendes éj először novemberben mutatkozott be a kísérleti filmek madridi versenyén, ahol a zsűri különdíját kapta. A tízperces, fekete-fehér film főszereplője Vajdai Vilmos. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?