Leállt a hajóforgalom a Dunán, a legrosszabbra készülnek

aradas

A Duna folyamatosan emelkedő vízszintje miatt vasárnaptól szünetel a hajóforgalom – tájékoztatta a nyilvánosságot a közlekedési minisztérium.

A tárca bejelentette, azért hozták meg a döntést, mert így szükség esetén meg tudják nyitni a bősi vízerőmű csatornazsilipjeit, ezáltal szabályozni tudják a Duna vízszintjét, és megelőzhetik a nagyobb árvizeket.

Szombaton a környezetvédelmi miniszter, Tomáš Taraba (SNS-jelölt) a válságstáb ülése után elmondta, a bősi vízerőmű szinte maximális kapacitással üzemel, és eddig 400 megawattóra áramot termelt, ami felér egy kisebb atomerőmű teljesítményével. Hozzátette: vasárnaptól a jövő hét végéig egy-másfél millió eurónyi profitra számítanak.

A vízügyi igazgatóság vezetője, Peter Molda közölte, amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, a turbinákat teljes egészében leállíthatják. „A bősi vízerőmű turbinái jelenleg 13 méteres dőléssel működnek. Ha ezen tovább kellene csökkenteni, muszáj lenne őket leállítani, ami azt eredményezné, hogy a zsilipeken keresztül tisztán áramlana át a víz” – magyarázta.

A vízerőmű első turbinájának üzemelését javítási munkálatok miatt függesztették fel, a meghibásodás most az ötös számú egységet is fenyegeti.

A Duna pozsonyi szakaszán továbbra is a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az áradás az alsóbb szakaszokon valószínűleg hétfőn reggel fog tetőzni. Budapesten szintén vörös riadót fújtak a folyó vízszintjének emelkedése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?