Rekordzuhanás az albumlistán

Valószínűleg az Incubus tagjainak egyik szeme nevet, a másik sír, sőt – ha lehet ilyet mondani – ordít. A Brandon Boyd vezette, 1991-ben megalakult kaliforniai rockzenekar az elmúlt héten pályafutása során először került az amerikai Billboard magazin albumlistájának élére.

Valószínűleg az Incubus tagjainak egyik szeme nevet, a másik sír, sőt – ha lehet ilyet mondani – ordít. A Brandon Boyd vezette, 1991-ben megalakult kaliforniai rockzenekar az elmúlt héten pályafutása során először került az amerikai Billboard magazin albumlistájának élére. Hatodik, Light Grenades című lemezéből 164 594 példányt adtak el a megjelenés hetében, s ezzel sikerült megszereznie az első helyet. A dolog pikantériája, hogy az együttes 2004-es A Crow Left Of The Murder című albumából jóval többet, 332 ezret értékesítettek az első héten, de az akkor csak a második helyre volt elég. Ugyancsak a második helyre került a 2001-es Morning View című korongja, 266 ezres példányszámmal. A siker most megadatott – egy kis szépséghibával ugyan –, a héten viszont jött a feketeleves, vagy nevezhetjük lidércnyomásnak is a zenekar nevéből kifolyólag. Az Incubus az eladási összesítés csúcsáról a 37. helyre zuhant vissza, ami negatív rekord. Az eddigi csúcstartó Marilyn Manson volt, a The Golden Age Of Grotesque című lemezével 2003 májusában az élről a 21. helyre esett vissza. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?