Ő aztán tudja, mi a szerelem

Krencsey Marianne és Darvas Iván a LiliomfibanEgy filmrendező világa – ez a könyv címe, melynek borítója azonnal elárulja: itt nemcsak egy meglehetősen gazdag alkotói pálya elevenedik meg fejezetről fejezetre, hanem különböző intimitásokra, eddig fel nem tárt magánemberi titkokra is fény derül. Makk Károly évtizedekkel ezelőtti portréját látjuk, amint a múltba révedve – a Macskajáték Szkalla-lányait látva – ifjú kora nőalakjaira emlékezik.

„Hiába nyolcvanéves, dolgozik az agya és a szeme, szavakkal is tud látni és láttatni – írja a fülszövegben Konrád György, aki Makk mellett Jancsó Miklóssal és Bacsó Péterrel, majd Törőcsik Marival, Psota Irénnel és Dőry Virággal beszélget – , ha ő elkezd egy történetet, annak van füle-farka, és vannak benne olyan képek, hogy nehéz volna elfelejteni. De hát ki az a bolond, aki szívesen elfelejtené, amit Karcsi mond. Mesélő erejét, robosztus hangját, beszédes fintorait és kézmozdulatait bármelyik íróbarátja megirigyelhetné. Ránézel, és azt mondod magadban, ennek az embernek van kedve élni, ennélfogva él, mert az élet is szemlátomást kedvét leli benne.”

Talán ezért is, de bizonyára azért is, mert meghatározó élményekkel gazdagít mindenkit, aki szorosabb kapcsolatba kerül vele, barátai és barátnői, feleségei és pályatársai, kritikusai és egykori növendékei készséggel és őszintén beszélnek róla egyfajta cinkos derűvel, még akkor is, ha lelki sebeiket az idő sem volt képes begyógyítani. A pályaképet, a kifürkészhetetlen életművet – gazdag fotóanyaggal illusztrálva – Schubert Gusztáv rajzolja meg. „Makk tehetségének fontos komponense a profizmus, a szakma tökéletes ismerete és elegáns alkalmazása – állapítja meg –, de sosem állt meg itt, nem egyszerűen filmiparos akart lenni, aki kész szabásminták szerint, megrendelésre dolgozik, hanem öntörvényű szerző, akit áthat a modernista, ha úgy tetszik, a rebellis attitűd, miszerint a világ még egyáltalán nincs készen, gondolkodni kell rajta, hogy aztán alakítani lehessen.”

Kitűnő rendezéseivel (Liliomfi, Ház a sziklák alatt, Megszállottak, Elveszett paradicsom, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Két történet a félmúltból, Egymásra nézve, A játékos, Egy hét Pesten és Budán) gondolkodásunkat formálva alakított is a világon. Ahogy régi nyilatkozatában mondta: „A művészet csak akkor tölti be a hivatását, ha megragadja az embert, kirázza mindennapi életritmusából, gondolatvilágából… A lélek méhét kell sokszorosára tágítanunk, hogy azt az érzést, gondolatot elültethessük benne, ami értelmet, célt ad a művészetünknek, hogy belehelyezhessük az emberi öntudatba a műalkotás magzatát. Aki erre nem képes, az megfogalmazhatja a világ legeredetibb gondolatait, nem tud igazi művészetet adni.”

A Szerelmes filmek – filmes szerelmek fejezetben a New Yorkban élő Krencsey Marianne szólal meg, aki a Liliomfi Mariskáját játssza későbbi férje azóta klasszikussá vált alkotásában. A szerelem már a forgatás alatt elkezdődött köztük, s csak jóval később, amikor már – saját megfogalmazásukban – divatos házaspárnak számítottak, Aczél elvtárs „közbenjárására” kezdett megromlani, aki arra kérte a színésznőt, jelentsen társáról. „Ez egy gonosz rendszer volt – mondja Krencsey Marianne –, és én úgy látom, de konkrétumok is vannak, hogy a kapcsolatunkat a politika tette tönkre. Szétment az utunk és nagyon, nagyon sajnálom, hogy Karcsit ilyen tortúráknak tették ki. Mert ez disznóság volt!”

A Nők című fejezetben elsőként Törőcsik Marit faggatja Konrád György. „Károlyom egy linkóci alak, nagy sliffentyű tud lenni – jegyzi meg tréfásan Törőcsik. – Felkért a Szerelem-beli szerepre, bár mindenki tudta, hogy öt évvel azelőtt Psota Irénnek szánta. Mondom: – Károlyom, boldogan csinálom, de szóljon az Irénnek! – No, Irén tőlem tudta meg. – Konrád kérdésére, hogy volt-e köztük szerelem, Törőcsik Mari tömören így válaszol: – Volt köztünk, igen. – Konrád tovább próbálkozik. – Rövid, hosszú? Megint csak egymondatos válasz: – Egy kis föllángolás, és aztán vége.”

Psota Irén többet elárul kapcsolatukról: „Karcsira az volt a jellemző egész négy évünk alatt, hogy nem lehetett elbújni előle. Ha ő akart, megtalált a sírok legmélyén is eltemetve, kikapart és használt. Azt hiszem, egész életében minden nőjével vagy élettársával és feleségével így volt. Ha akar valamit, azt megcsinálja. Előkeres, megkeres, áthúz… Hogy csak szeretkeztünk vagy olvasott is, vagy mind a kettő, nem tudom. Jól voltunk egymással. Nagyon jól.” Aztán pár sorral odébb: „Miután arról volt szó, hogy összeházasodunk, kiderült, hogy Karcsinak van valakije, elmentem az édesanyjához és vigasztalt. Aztán felmentem Karcsihoz, valami albérleti szobában lakott, álltam ott és azt mondta: – Most egy kicsit szeretnék még ugrálni – mondta. – Ugrálni… Hazamentem és összevissza sírtam magam. Egy hónap múlva elvette a Krencsey Marianne-t feleségül… Már szakítottunk, és én meghaltam százszor. Eljött a színházba, már a Krencsey férje volt és azt mondta: – Nem akarok tőled semmit, csak eljöttem megnézni, hogy nincs-e valakid, mert abba beleőrülök… – Egyszer valamin összevesztünk, és felöltöztem, el akartam menni. Ő meg mondta, hogy nem mész el, én meg mondom, hogy elmegyek, nem érdekelsz, elmegyek és pofon vágott, azóta nincs egy fülem… Igen.” Mindezzel együtt az interjú vége felé azt mondja: „Amit eltöltöttem egy emberrel, az jót tesz. Azt nem tudod kidobni az ablakon. Az megvan, az volt, az épít valamit, beépített belém… Kedves nekem Karcsi.”

Dőry Virág ma is abszolút behízelgőnek tartja Makk Károly hangját. „A megoldás érdekében mindenre képes volt. Nem mondom én, hogy Grál-lovag volt, ha valamit el akart érni, azt elérte. Mindenféle úton… Dühös nem voltam rá. Gyűlölni tudtam, halálosan gyűlölni… Többször elmentem, aztán többször visszajöttem… ilyen szakaszosan folyt a dolog. Pokolból a mennyországba… ez tényleg olyan volt.”

Családi album képei az utolsó fejezetben: az Üzlet a korzón Oscar-díjas rendezőjével, Jan Kadarral Prágában, koccintás egy landolás alkalmával Dömötörrel, a fiával, egy vízparti nyári délután Lilivel, szépséges lányával, esküvői kép mostani feleségével, Hannával… a film tovább pereg. Folyt.köv.