A maga nemében egyedülálló múzeum nyílik a magyar nyelv tiszteletére a nyelvújító Kazinczy Ferenc falujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalomban.
Az épületkomplexum három részből tevődik majd össze – ismertette a részleteket Kormos Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke.
Múzeum a magyar nyelvnek
Az épületkomplexum három részből tevődik majd össze – ismertette a részleteket Kormos Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke. Mint mondta: a Magyar Nyelv Múzeumát a nyelvújító Kazinczy emlékmauzóleuma mellett építik meg abban a parkban, amelynek „fái között Kazinczy is gyakran sétált, és amelynek részleteit ő maga álmodta meg” – tette hozzá.
A nyelvújító rajzain láthatóak a sétányok, a vízesésszerű szökőkutak, ezeket felhasználják a park kialakításakor. A jelenleg Sátoraljaújhely közigazgatási területéhez tartozó Széphalomban több mint másfél ezer négyzetméteres területen épül fel a Magyar Nyelv Múzeuma, „az országban egyedülálló létesítmény. (...) Az épületegyüttes három egysége az állandó kiállításoknak helyet adó rész, az időszakos tárlatok otthona, valamint külön helyezkedik majd el a könyvesház”.
Kormos Dénes emlékeztetett arra, hogy Széphalom Magyarország egyik leglátogatottabb irodalmi emlékhelye. Itt áll a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére építtetett Kazinczy Mauzóleum, amelyet 1873-ban adtak át. A múzeumkert környezete és szellemi öröksége szakmai szempontból is indokolja, hogy ezen a helyen épüljön meg a Magyar Nyelv Múzeuma.
A parkban egyébként kialakítják a „Halhatatlanok csarnokát, azok szobraival, akik ezen a területen értéket alkottak”, valamint lesz egy „Nyelvcsaládfa Liget, amely bemutatja a magyar és rokon nyelvek kapcsolatát, történelmét”.
Az 1500 négyzetméter alapterületűre tervezett intézményben hang-, dokumentum- és videó-anyag szolgálja majd a nyelvi kultúra értékeinek közreadását, megismerését; az épületben színi előadásokra is várják majd az érdeklődőket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.