A kompkikötő mögötti nyaralók udvarában már bent a víz

arviz magyar

A magyarországi Neszmélyen, a Dunaradvány (Szlovákia) és Neszmély között közlekedő kompkikötő mögött, már elérte a házak udvarát a Duna.

Pozsonynál már tetőzött a Duna, azonban a Komáromi járás és Komárom-Esztergom megye között még csak ezután fog.

A Neszmély és Dunaradvány között közlekedő komp jelenleg Szentendrén van a gyártó telephelyén. Az üzemeltetők lassú apadásra számítanak, még két hét is lehet mire újra üzembe helyezik a kompot.

Karasz Béla, Neszmély honvédelmi referense lapunknak elmondta, hogy valószínűleg nem lesz akkora vízmagasság, mint 2013-ban, de már két napja zajlanak az előkészületi munkálatokat. A településen a komp kikötő mögötti utca az egyik legmélyebben fekvő lakott területe, ő is itt lakik. közel 400 méteren kell gátat építeni, hogy a víz ne tudjon feljönni. A munkálatokat önkéntesek, civilek, szakemberek és katonák is segítik.

Galéria

A Neszméllyel szomszédos Dunaalmáson lezárták a parthoz vezető utcákat. Homokzsákokból készült gátakkal védekeznek az emelkedő vízszint ellen.

Sándor József dunaalmási lakos lapunknak elmondta, hogy ha a 2013-as vízszintet nézzük, akkor a templom mellett körülbelül az út felét fogja ellepni a víz. Elmondása alapján, a vasúti híd lábára helyezett mércét még reggel nem érte el a víz, azonban mostanra már mutatja a vízállást.

Dunaalmás település elülső részén, a Domján Streetfood étteremnél a víz folyamatosan feljebb kúszik, hamarosan a lenti parkolót is elárasztja.

Galéria

Dunaalmást nem csak a Duna magas vízszintje fenyegeti, hanem a folyamatosan emelkedő Által-ér is. Az Által-ér jelenleg nem tud már a Dunába folyni, ezért a település határában lévő zsilipet lezárják és számítások szerint néhány nap alatt csak annyit fog emelkedni az ér vízszintje, hogy a Duna tetőzését követően már kinyithatják a zsilipeket. Molnár András a vízügy szakembere lapunknak elmondta, hogy egy mobilfallal és homokzsákokkal készülnek az emelkedő szintre. A falnak körülbelül 10-20 cm vizet kell tartania, így bevethetik ezen a területen. A falat helyreállításig levegővel töltik fel, majd vizet szivattyúznak bele, így mondhatni vízzel védekeznek a víz ellen. A vízügy számításba vette a szivattyú alkalmazását is, azonban ha érkezik egy hevesebb eső, akkor valószínűleg azt már nem tudnák kordában tartani és a településre befolyna az érben felgyülemlő víz.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?