Rendkívül gazdag programkínálat az érsekújvári térségben

Érsekújvár
Érsekújvár/Kamocsa/Szímő |

Szeptember harmadik hetében több helyszínen is érdekes programokkal várják az érdeklődőket családi rendezvényekre, hagyományőrző műsorokra és sportrendezvényekre. 

A Zmeták Ernő Galériában vezetett tárlaton vehetnek részt a látogatók csütörtökön 17 órától, a Kő – Papír – Táj elnevezésű kiállításon, amely Michal Kern párbeszéde Maria Bartuszovával. Ugyancsak ezen a héten csütörtökön rendezik meg az érsekújvári civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó első őszi irodalmi találkozóját a főtéri Castle Café csarnokában. Az IrodalmiKorzó házigazdája H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi tanár. Vendége Juhász R. József költő és performer lesz, a szerzővel az Egy performer élete – II elnevezésű kötetéről beszélgetnek, 18 órára várják a közönséget. Szeptember 21-én a Vág menti Szímő ad otthont a Rozmaringok 8. Országos Találkozójának a Jedlik-házban. Népviseleti felvonulással indul a program 16 órakor a Károlyi-háztól egészen a Jedlik-házig, ahol ünnepélyes gálaműsort tartanak. A rendezvényen fellép a Rozmaring Népdalkör Bacskáról, a Rozmaring Hagyományőrző Csoport Abaújszínáról, a Rozmaring Népdalkör Hárskútról, de jelen lesz a Rozmaring Asszonykórus Farnadról és a Nagyölvedi Rozmaring Népdalkör. A rendezvényre elfogadta a meghívást a Rozmaring Éneklőcsoport Garamszentgyörgyről, a Rozmaring Éneklőcsoport Vámosladányból, továbbá a Rozmaring Vegyes Éneklőcsoport Csatáról és Lekérről. Szímőre érkezik a Rozmaring Női Éneklőcsoport és a Rozmaring Férfi Éneklőcsoport is Felsőszeliből, valamint a Rozmaring Néptánccsoport Kisújfaluból, és a találkozóról nem hiányozhat a helyi asszonyokból álló Rozmaring Népdalkör sem. Ugyanezen a napon a szomszédos Kamocsán rendezik meg a Vág menti Oázis Kempingben az első Cross Dog Race kutyás terepfutóversenyt 8.30 órától, amelyre meghívást kaptak a támogatott vágsellyei állatmenhely védencei és önkéntesei is, a családi sportrendezvényen első alkalommal találkoznak azok a térségbeli kutyás gazdik, akik hagyományt szeretnének teremteni a jótékonysági rendezvényből. A nevezési díj egy részét, a gyűjtött tápot és a szponzori ajándékot az Elkószált Kutyák Menhelynek ajánlják fel. Érsekújvárban a halláskárosultak országos rendezvényét tartják pénteken és szombaton, szombaton délelőtt várják a lakosokat az Építészeti Szakközépiskolában zajló programokra, ismerkedésre és jelbeszéd-tanulásra. Szombaton Érsekújvárban rendezik meg 13 órától a főtéri kultúrházban a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny középdöntőjét. Másnap, szeptember 22-én 14 órától ugyancsak a főtéri kultúrházban tartják a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny döntőjét és gáláját. Vasárnap a főtéren 14 órai kezdettel indul az Európai Mobilitás Hete alkalmából tervezett nagy városi bringázás, a mintegy tíz kilométer hosszú távot bárki bevállalhatja a Fő tértől egészen a Cseresznyés utcai pumptrack pályáig. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?