Mesevarázslás

Elfogult vagyok, mert játszó gyermekeket látva csak elfogódva írhat az eseménykrónikás. Furcsa korban élünk, változó értékrendben. Az alkotás és a játék mind jobban perifériára szorul. Mindezek ellenére vannak mozgalmak, vannak emberek, akik mást, többet, a lélekhez szólót nevelgetik a gyerekekben.

A dunaszerdahelyi KisfókuszAz a 60-nál több csoport, amely közel ezer felnőtt és gyerek együttjátszót jelent, akik készültek a XXVIII. Duna Menti Tavasz megmérettetéseire, dacolva minden ellennyomással, nem felejtette el, hogy ami igazán örök, az a lélekben marad meg. A szervezők legszívesebben mindegyik csapatot meghívták volna, de... Egy fesztiválon részt venni minősítést is jelent. ĺgy aztán 10 bábos, 3 szerkesztett népi játékot bemutató és 11 gyermekszínjátszó-csoport kapott meghívót a június első hetében zajlott Duna Menti Tavaszra.

A szakmabeliek véleménye szerint a bábos mozgalom immár szilárd alapokon, magas színvonalon dolgozik. A fesztiválon látott produkciók mindegyike megállja a helyét bármelyik nemzetközi fesztiválon. A bábos előadások bármelyike akár tévés esti meseként vagy matiné program részeként is nyugodtan szerepelhetne. Mindezen megállapítások ellenére a Duna Menti Tavasz dokumentációját szolgáló videós mellett csupán a megnyitón láttam kamerát dolgozni.

A BÁBOS PRODUKCIÓKRÓL

A napi értékeléseken egy-egy előadást néha órákig elemzett a zsűri az érdekelt csoportok vezetőivel. Erre írásban vállalkozni lehetetlenség, így hát inkább színfoltokat próbálok meg átadni. Hangsúlyozni kell, hogy az előadások mindegyike örömjátékként mutatkozott meg. A díszlet, a bábok, a bábmozgatás, az ötletek sokszínűsége, a sokfajta bábtechnika kombinálása, az aláfestő zenék, a kísérő ének, táncbetét, a mozgásszínházi elemek hatása már azon is egyértelműen lemérhető volt, hogy a közönség, a javarészt alsó tagozatos gyerekek szinte pisszenés nélkül nézték az előadásokat és tapsorkánnal jutalmazták őket. A Fődíjas felbári Amádé László Bábcsoport aprócska kis bábjátszói talán maguk sem hitték el, milyen hatalmas sikerük volt a Kelekótya kiskakas című előadásukkal. Az ötletes díszlet, a vidám hangulatú és kedves, sugárzóan szép előadás igazi élményt nyújtott játékosnak, nézőnek egyaránt. A Nagydíjas galántai Manócska bábcsoport különleges és megragadó színt hozott a fesztiválra. Mozgásszínházi elemekkel, óriásbábjaikkal, szimbólumrendszerükkel, rítusok megkapó hangulatával teremtettek kiemelkedő előadást Kádár Kata balladájával. Az idén négy csoport is nívódíjas lett a bábkategóriában. A pozsonyeperjesi Ugri-Bugri Vitéz László Aranyországban című produkciójáért, a felsővámosi Tikiriki csoport a Lúdas Matyi című előadásért, a szimői Hétszínvirág bábcsoport Az állatok nyelvén tudó juhász című meseadaptációért, a Harkácsi Pimpó a Jancsi és Juliskáért kapta. Sugárzóan őszinte játék és a semmiből mesét teremteni tudás pillanatai hoztak feledhetetlen élményeket. Biztató indulást jelez, és szép élmény volt az érsekújvári Pinokkió bábcsoport, a hetényi Tabita bábcsoport játéka. A nagyudvarnoki Kis Kabóca és Nagy Kabóca csoportok játékában a csoport rendezőjének igazi érzékenységét mutató tiszta stílusjegyei emlékezetesek. A Dusza István Díj idei birtokosa a Sárói bábcsoport. A díj azt jelenti, hogy a következő évben a csoport szakmai és anyagi támogatást kap munkájához. Biztató jel, hogy a tavalyi Dusza István Díjas szimői Hétszínvirág bábcsoport az idén már nívódíjat vihetett haza.

SZERKESZTETT NÉPI JÁTÉKOK

Kísérleti jelleggel indult az idén a szerkesztett népi játék kategória. Nagy figyelemmel kell majd kísérni alakulását, fejlődését. Pontos kereteinek, módszertani segédanyagának kidolgozása a szakemberekre vár. A jövőben talán ez lesz az a kategória, amely a legkisebb iskolákban dolgozó, ma még csak alkalmi társulatok számára teret és helyet ad, hogy tudásuk legjavát országos versenyen is megmutathassák. A forrásanyag ehhez a műfajhoz bőséges. Népszokásainkról, gyermekjátékainkról van elegendő feljegyzés és feldolgozás. A szervezők ígérete szerint még az idén ősszel egy kiadvány is megjelenik, amely módszertani segítséget nyújthat a pedagógusoknak és a szülőknek.

A Duna Menti Tavaszon az idén három csoport mutatkozott be ebben a kategóriában. A Nagydíjat a bélyi Gyöngyöcskék vitte el a Játék kosarakkal című produkciójával. Kedves, tiszta, önfeledt játék volt ez, a szinte minden háztartásban, hol dísztárgyként, hol még használati tárgyként megtalálható kosarakkal. Kikelet Díjat kapott a nagygéresi Vadóc Gyermekszínjátszó-csoport, amely Kár lenne elfelejteni címmel mára csaknem feledésbe merült népi játékokat elevenített fel. Az Örök Játék Díját az izsai Pitypang Néptánccsoport kapta mátyusföldi és izsai gyermekjátékokat bemutató összeállításáért. A zsűri és a nézők arra is felfigyeltek, hogy néhány Weöres Sándor-vers is belekerült a népi játékokba. Ez semmiképpen nem hiba! Inkább egyfajta varázslatos folklorizálódásnak mondható, mikor a költő által a folklórból versbe emelt szöveg viszszaformálódik néphagyománnyá, szerves részévé válik a gyermeki gondolkodásnak és játéknak. Ezek voltak az előadások legmegkapóbb pillanatai.

GYERMEKSZĺNJÁTSZÁS

A bélyi Gyöngyöcskék kosaras játékaA DMT archívumából A legproblémásabb kategória a gyermekszínjátszás. Az lenne fontos, hogy a gyermek magát adja, saját emberi és lelki fejlődéséhez kapjon belőle erőt. Hogy játsszon és ne alakítson, ne manírokból vagy előjátszott, profik által bemutatott fogásokkal éljen játék közben. Hogy ha csetlő-botló is, de tiszta, embert építő beszéd szóljon a színpadon. A műfaj minden szép pillanatát és minden hibáját megmutatták az előadások. Figyelni kell arra, hogy a gyerek ne a maszkfestésért, az eltanult gegekért érezze magát a színpadon jónak. Hanem azért, mert sarjadó értelmét, szívét, lelkét, sutaságát, gyermeki-kamaszi mivoltát mutathatja meg. A Fődíjjal jutalmazott ipolysági Csillag-szórónak sikerült egy olyan előadást produkálnia az idén is rendezői díjas Köteles Judit vezetésével, amelyben érezhető volt a kamaszos hancúrozás, a bolondozás ragyogása, a történet tanulságainak megértése, a pénz hatalmának kifigurázása. A kecske temetése című előadásuk egyetlen hatalmas nevetésförgeteg, drámapedagógiai játék vázára gondosan ráillesztett történet-feldolgozás, pontos dramaturgiával, arányérzékkel és jó ízléssel. A Nagydíjas dunaszerdahelyi Kisfókusz hozta megszokott formáját. Tamási Áron meséjét, a Szegény ördögöt dolgozták fel. Mozgalmas, megkomponált előadást láthattunk, szemmel láthatóan a szereplők és a közönség egyaránt élvezte. Egy csipetnyi játékossággal több és egy adag profira játszásnál kevesebb jót tett volna az előadásnak. Nívódíjasok lett a nyárasdi Tekergők és a királyhelmeci Apróka színjátszó csoport. A nyárasdiak a Kacor király meséje képei, mozgáskultúrája, dramaturgiája, az egységes színpadi mozgás és a pazar ötletei miatt is. Pontos felépítésű, a ma is élő népi játékokat Andersen-mesébe finoman belekomponáló előadás volt a királyhelmeciek Katinka és Julinkája. A mesemotívum szép kidolgozása, a gondosan megválasztott szereplők, az egyéni alakítások, a jó és a rossz örökös küzdelmének tiszta befejezést adó meséjük szíven ütő szép képekből állt össze. A nagymegyeri Megyerkőcök Csukás István Mese arról című meséjének lehetőségeit próbálták több-kevesebb sikerrel eljátszani. Tempótlan és feldarabolt előadás volt, bár igazi szép villanások tanúi is lehettünk. A mese varázslatának a meg nem találása volt a gond. Bátrabban dramatizálhatták volna a meglévő szöveget is. A hetényi Kópék által előadott Bradley, az osztály réme ritmusosra, pergőre sikeredett. Hangulataiban sokszor volt szép és őszinte, mikor azonban őszintét és szépet akartak célirányosan mutatni, akkor „megbillent” a játék hitele. A főszereplőt alakító fiú igazi tehetség, tudott magabiztos és esendő lenni, így alakításában nagyon sok tiszta pillanat volt. A közjátékok hol erősítették, hol viszont gyengítették az előadást. A párkányi Csángáló egy magyar népmese-feldolgozást, A póruljárt ördögöket állította színpadra. Néhány dramaturgiai baki becsúszott a darabba, az ördög öreganyját alakító kislány meg a kisördög játéka viszont nagyon kedves volt. A Marcelházi Alapiskola Kisszínpada dramaturgiailag tökéletes játékot mutatott. Ötleteiben egyedi, megvalósításában érdekes lett volna, ha az Illyés Gyula-mesét, a Bíró Jánost nem egyfajta flegmatikus paródia szándék hatotta volna át, hanem a tiszta játék. Nem talált feloldást a paródia, és keserűen benne maradtak a gyerekek a rájuk kiosztott szerepben. A pódiumjáték, az oratorikus játék, az irodalmi kisszínpad, a mozgásszínház és a hangulatszínház határait súrolta a szepsi Iglice előadása, amely Weöres Sándor Az éjszaka csodái című művéből készült. Sajnos egyik műfajba sem fért bele teljesen, és nem hozott átütően egyedi megoldásokat a néhol üresjárattal fárasztott színpadi munka. A szép szövegmondás, az érzékenység viszont érezhető volt a produkcióból. Ha pontosítják játékuk kereteit, akkor erről a csapatról még hallani fogunk. A királyhelmeci Bodrogközi Aprószínpad Tamási Áron Szegény ördög című meséjét hozta színpadra. Ez az előadás mintapéldája volt a mai gyermekszínjátszásban előforduló erényeknek és hibáknak. Érdekes színpadkép, gondosan kidolgozott kosztüm, játékkedv, néhol már-már tökéletes részletek kontra dramaturgiai zökkenők, tempóhibák, súlytalan és érdemtelen részletek váltották egymást. Egészében azonban el kell mondani, a játék, a gyerekek arcáról sugárzó kedv képes volt feledtetni a buktatókat. Hasonló hibába esett az érsekújvári Nevenincs is, amely Fajankó meséjét adta elő. Azzal a különbséggel, hogy náluk még az igen lassú tempó és a bizonytalan szerepvállalás is rontotta az összképet.

ZÁRSZÓ

A fesztivál mindig csupán a jéghegy csúcsa. Igaz ez a Duna Menti Tavasz esetében is. Az egész évben folyó felkészülés, a báb- és rendezői tanfolyamok azt igazolják, a honi báb- és gyermekszínjátszás igen szép eredményeket tudhat magáénak. Van benne erő, dinamika, már csak a még mindig statikus támogatási rendszeren kellene változtatni, és akkor még jobban működne az egész éves módszertani munka. Statikus támogatás alatt az értendő, hogy csak a fesztivál kap anyagi támogatást, az egész éves felkészítő munka pedig szinte semmit. Mindkettőre nagy szükség van. Olyan mozgalomra, amely ezernyi gyerek képzeletét mozgatja, pedagógusok százait motiválja arra, hogy ne csak hétköznapok, hanem meseverázsló ünnepnapok is legyenek mindennapjainkban, és olyan fesztiválra is, amelynek négy nap alatt négyezernél is több nézője volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?