Az évek óta megszokott, családias légkörben zajlottak a hét végén a 33. Fábry Napok, azaz idén is többen voltak az előadók, mint a hallgatók. Ha úgy tetszik, üres teremben hangzottak el rendkívül fontos mondatok, ami a borsó falra hányásával egyenértékű dolog.
Kultúránk górcső alatt
A szlovákiai magyar kultúra megalázó helyzetben van, de mivel az egész torta kicsi, nekünk is be kell érnünk egy vékonyabb szelettel. A dietológusok erre azt mondanák, hogy bizony, így lehet lassanként leszoktatni a tortáról a népet: előbb beérik kuglóffal, aztán már száraz kenyérrel is. Abból meg van elég.
Dohányos Róbert, az SZK Kulturális Minisztériuma kisebbségi kultúrákért felelős főosztályának vezetője nem köntörfalazott, elmondta, hogy a nemzeti össztermékből a kultúrára 0,43 százalék jut, a kisebbségi kultúrára szánt nem egész nyolcvanmilliós támogatás pedig a nemzeti össztermék egy százezreléke. Összehasonlításképp: az EU-s átlag 1,2 %, a skandináv álommodell pedig 3–4 %. A kulturális minisztériumban nagy dolgok vannak készülőben, de a tervek szintjén lévő elképzeléseket dőreség lenne szétpletykálni. Legyen elég annyi, hogy a támogatási pályázatokat az eddigi két kategória (élő, valamint nyomtatott kultúra) mellett a jövőben várhatóan háromban ítélik oda. Az úgynevezett kultúrpolitikai kategóriát a kiemelt rendezvények támogatására találták ki, azt a kényes kérdést pedig, hogy mely rendezvények számítanak kiemelten fontosnak, egy szakbizottság hivatott eldönteni. Lesz itt marakodás, gondolná a laikus szemlélő, Dohányos Róbert azonban más véleményen van, szerinte saját érdekünkben ideje eldöntenünk a fontossági sorrendet, mert egyre több rendezvény nevezi magát országosnak, a „minőségellenőrzés” pedig rendszerint elmarad.
Örömteli tény, hogy a minisztérium a jövőben támogatni kívánja a szervezett színházlátogatásokat, ám várhatóan nem kis fejtörést fog okozni, hogy ez a támogatás az EU-szabványt követve utólagos, azaz olyan autóbusz-tulajdonost kell keresni, aki a királyhelmeci gimnazistákat akkor is hajlandó a kassai Tháliába szállítani, ha csak egy év múlva kapja meg a viteldíjat.
Több előadó említette a két nap folyamán, hogy a lobbizás a demokrácia elengedhetetlen járuléka, az intézményeknek meg kell tanulniuk ezt a modern kori tudományt, akár azon az áron is, hogy az eddig közösködők ezután konkurenciát jelentenek egymásnak.
Kérdés azonban, hogy felkészült-e a szlovákiai magyar kulturális közélet a májustól esedékes változásokra. Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója szerint a szlovákiai magyarok közül kevesen beszélnek „pályázati angolul”, kapcsolatrendszerüket pedig máig nem építették ki, csak Magyarországon vannak partnereik. Dr. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója ismertette annak a nagyszabású, az egész Kárpát-medencére kiterjedő felmérésnek az eredményét, amely a kistérségek kulturális intézményeinek állapotáról rajzolt képet. Szlovákiában a gömöri és a mátyusföldi régiót vizsgálták a kérdőívosztók, és kiderült, hogy míg ez utóbbi vidéken a szlovákok is elmagyarosodnak, addig Rozsnyó környékén fordított tendencia mutatható ki: a magyarság asszimilációja jelentősen felgyorsult. A bepókhálósodott könyvtárakat teleházakká kellene átalakítani, Internet-hozzáféréssel és klubhelyiséggel, mert a hagyományos értelemben vett könyvtárak kora lejárt. A helyi „magyar kulturális burok” mindkét vizsgált térségben sérthetetlennek tűnik, nincsenek érintkezési pontok a többségi kultúrával. Ez Szarka László szerint egyszerre jelent biztonságérzetet és egyfajta önámítást. A magyarországi kultúrához való viszony meglehetősen ambivalens, az élő kapcsolatot évente néhány győri vagy budapesti színházlátogatással kombinált bevásárló-buszkirándulások jelentik, amelyekről meglehetősen vegyes élményekkel térnek haza a szlovákiai magyarok: legtöbben konstatálják, amit egy nap alatt konstatálni lehet, hogy Magyarország egy idegen ország. Érdekes észrevétel, hogy a fiatalok által leginkább preferált magyarországi popkultúrát a Csemadok szinte teljesen elutasítja, szerintük a mazsorettcsoportok inkább részei a magyar kultúrának.
A Fábry Napok második részében főleg a nemzetiségi színházról esett szó. Kulcsár Edittől megtudhattuk, hogy Romániában emelkedő színvonal és fogyó közönség jellemzi a helyzetet, ám a szatmárnémeti nézők hatvan százaléka harminc év alatti, azaz a színház lassan kiépíti a maga közönségét. Budapesten egyébként éppen annyian járnak színházba, mint Szatmárnémetiben: a lakosság 7-10 százaléka. A román parlament most készül szavazni a színháztörvényről, amelynek pozitívumai és negatívumai egyaránt vannak, mint szinte minden törvénynek. Figyelemre méltó tény, hogy a hat romániai kőszínházban van magyar tagozat, emelett minden megyei városban működik egy hivatásos magyar társulat, egy megyében gyakran három magyar színház költségevetését kell kigazdálkodnia a vezetésnek. A kassai Thália Színház igazgatója a „számok nyelvén” próbálta kifejezni az intézmény áldatlan helyzetét, ki tudja, hányadszor. Az újonnan kinevezett művészeti vezető és a főrendező, Beke Sándor a szponzorok felhajtásának fontosságáról beszélt, valamint ismertette a magyarországi finanszírozási rendszer működését.
Helyhiány miatt sajnos nem eshet szó a többi, hasonlóan érdekes előadásról. Ám ha hinni lehet a szervezőknek, a Fábry Napokon elhangzottak nyomtatott formában is megjelennek. Reméljük, így lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.