Kórusok és némi operett

Összkar - három kórus a színpadon.A szerző felvételeMint porcelán az elefántboltban, úgy érzi magát egy underground elektronikával és dzsesszel szabadságoló zsurnaliszta az év (számára) első munkanapján, amikor telibe találják kórusmuzsikával és népszerű operettmelódiákkal. Ráadásul a legutóbbi élőzenei akciót alig ötvenfős közönség tagjaként abszolváltam egy külvárosi klubban, így az utolsó székig megtelt Művészetek Háza már vizuálisan is letaglózott. Mivel szombat este négy kórus is fellépett, az ember azt gondolná, hozzátartozókból állt össze a közönség. De nem. Rozsnyói, tornai, sőt királyhelmeci ismerősöknek is kívánhattam boldog új évet, legtöbben közülük évek óta visszajárnak, mások az est budapesti sztárvendége, Kállay Bori miatt váltottak jegyet, aki végül betegség miatt nem érkezett meg. Elküldte viszont lányát, Fonyó Barbarát, és férjét, Vitray Tamást. Az előbbi flottul elénekelte anyukája leegyeztetett programját, utóbbi frappánsan exkuzálta nejét a színpadon, ami jóval kedvezőbb, mintha fordítva történtek volna a dolgok, azaz a tévés műsorvezető fakadt volna dalra.

A programot nem „zavarta” konferanszié sem, ki-ki a műsorfüzetből követhette az eseményeket. Ez remek ötletnek bizonyult, mert így sokkal pörgősebb lett az est. Az egyetlen hosszabb „próza” Csáky Pál, az örökös újévi köszöntőmondó szájából hangzott el, aki dicséretes módon nem politizált, hanem a toleranciára, egymás másságának tiszteletére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozottan a kétpólusú Magyarországra (is) címezve mondandóját. Csáky az október végi méltóságteljes kassai Rákóczi-ünnepséget hasonlította össze a budapesti méltatlan 56-os megemlékezéssel, és felhívta a figyelmet az idei Bocskai-jubileum fontosságára. (Bocskai István, a „kassai király”, a független Erdély megalapítója 450 éve született, és példaképe lehet a mai politikusoknak, mivel tevékeny élete során a közösség, a nemzet érdekeinek képviseletét helyezte egyéni érdekei elé, valamint fennen hirdette és gyakorolta a más nemzetiségűek, vallásúak és gondolkodásúak iránti toleranciát és tiszteletet.)

Kezdjük a házigazda Csermely Kórussal, amely idén ismét soknyelvűségét igyekezett prezentálni. Havasi József karnagy eddig sosem hallott észt, lett és lív dalokat tanított be, és egy morva mű is elhangzott. A nyelvi kavalkád a szepsi Egressy Béni Vegyes Kar rövid, ám annál emlékezetesebb műsorával folytatódott. A Kozsár Zsuzsanna vezette énekkar ugyanis nem kevesebbre vállalkozott, mint egy zulu dal feldolgozására, amelyet a The Lion Sleeps Tonight című világslágerrel olvasztottak egybe, némi afrikai tánccal fűszerezve. A hatás frenetikus volt, a négy kórus közül egyértelműen ők kapták a legnagyobb tapsot ezen az estén.

Nem vagyok szakértő, de személy szerint épp az ilyen szokatlan, meglepő, bátor kezdeményezésekben látom a kóruséneklés megújulásának lehetőségét. Tessék csak bátran hozzányúlni a spirituálékhoz, a gospellhez, a filmdal-feldolgozásokhoz, Beatles-dalokhoz, vagy akár a legújabb popslágerekhez, ha új tagokat akarnak verbuválni, és fel akarják rázni a Bárdos Lajos művein nevelkedett közönséget!

A kassai magyar alapiskola Csengettyű gyermekkórusába, úgy tűnik, könnyű toborozni, bár nem végeztem felmérést ez ügyben. Ők egyáltalán nem énekeltek magyarul ezen az estén, az angolt preferálták, számomra kellemes meglepetésként. Az enyhe anyanyelvi aszimmetriát a másik szepsi kórus, a Vox Columbellae egyenlítette ki: ők Vavrinec Béla és Bárdos Lajos műveit prezentálták a rendelkezésükre álló tíz percben. Figyelemre méltó tény, hogy az alig tízezer lakosú Szepsiben két vegyes kar is működik, mellesleg mindkettőt a kassai Csermely Kórus egy-egy tagja vezeti.

Az est sztárvendége a Kállay Bori helyett beugró Fonyó Barbara mellett Jaroslav Dvorský volt, aki életében először próbálkozott magyar nyelvű szöveggel, aránylag sikeresen: a Csárdáskirálynő Egy a szívem, egy a párom című betétdalát már a harmadik sortól fel lehetett ismerni, az abszolút favorit O sole miót pedig szintén korrektül sikerült elénekelnie a legifjabb fivérnek, ami körülbelül olyan diadal, mint amikor Bujtor István szépen elszaval egy verset, melyet Latinovits előadásában szerettünk meg.

A Kassai Filharmónia zenészeiből verbuvált alkalmi zenekart a temperamentumos és lelkes Karol Kevický vezényelte, aki évek óta állandó résztvevője a Csermely Kórus újévi koncertjeinek. Most is kitett magáért, különösen jól sikerültek a zenekarral közös kórusművek, amelyek begyakorlására állítólag alig volt idő, ám a végeredményen ez egyáltalán nem hallatszott.

Igazi közönségdédelgető műsorszámnak bizonyult az estet záró Víg özvegy-betétdal, A nők című szeptett, hét remek hangú férfi, köztük Havasi József, Jaroslav Dvorský és Hundzsa István előadásában.

Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, ez az est a Csáky által megfogalmazott tolerancia és kölcsönös megértés jegyében zajlott. Ha kevésbé, akkor csupán annyit jegyeznék meg, hogy mindenki remekül szórakozott, és optimista hangulatban kezdheti az új évet, amely a kínai horoszkóp szerint a disznó éve. „A férjem, előre örül, azt mondja, végre elérkezett az ő ideje” – újságolta egy nőismerősöm, akinek nevét természetesen nem árulom el. Egy viszont biztos: ha ez az év zeneileg olyan jól folytatódik, ahogyan kezdődött, a kassai magyarságnak nincs oka nyugtalanságra.