Dunaszerdahely. Dúdor István–József Attila Gyémánthegyen címmel, Bettes István szerkesztésében látott napvilágot a Lilium Aurum Kiadó újabb kötete.
Könyvbemutató: Gyémánthegyen
Dunaszerdahely. Dúdor István–József Attila Gyémánthegyen címmel, Bettes István szerkesztésében látott napvilágot a Lilium Aurum Kiadó újabb kötete. Dúdor István festőművész 1984-ben a lekéri elmegyógyintézetben a betegek portréinak sorsán keresztül, József Attila világának bűvkörében próbálta meg a szellemi szegénység megrendítő állapotát megfogni. Ugyanazt az alkotói gesztust tette, mint költői eszményképe: kétirányú azonosulási készséggel fejezett ki egy örökké érvényes emberi állapotot. ĺgy született meg e portrék és versek ötvözetéből készült különös „munka”. A könyvet holnap 18 órától Farkas Veronika művészettörténész és Mészáros András filozófus, professzor mutatja be a Vámbéry Kávéházban. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.