Két nap Pohoda

Ebben az évben talán utoljára rendezik meg Trencsénben Szlovákia legnagyobb multikulturális megmozdulását, a Bažant Pohodát.

Ebben az évben talán utoljára rendezik meg Trencsénben Szlovákia legnagyobb multikulturális megmozdulását, a Bažant Pohodát. A már átlagosnak mondható napi húszezres közönség idén sem érezhet hiányt európai és világhírű sztárokból, hiszen a svéd The Cardigans mellett olyan nevekkel találkozhatunk, mint az angol Kosheen, a belga Hooverphonic vagy a hazánkban nagy népszerűségnek örvendő szerb Boban Markovics Orchestra.

Persze, a nagymenők mellett július 18-án és 19-én több olyan zenekar is fellép, melyek nálunk nem igazán ismertek, de a saját műfajukban az elit kategóriába tartoznak. Ilyen a brit Dreadzone, a német Jazzanova, a jamaicai Skatalites, amelynek még Bob Marley is rajongója volt, vagy a japán technospecialista, Takaaki Itoh. S hogy a fesztivál továbbra is megtartsa alternatív jellegét, szinte az egész szlovák és cseh underground élet képviselteti magát. Csehországból többek között a The Ecstasy of Saint Theresa, a MIG 21, egy koncert erejéig pedig újra színpadra lép hazánk legnagyobb alternatív zenei legendája, a Bez ladu a skladu. Természetesen a Pohoda erőssége nem csak a zenében rejlik, sok látogatót a kísérőrendezvények vonzanak. Idén is lesz filmsátor, benne sok fiatal tehetséges rendező alkotásával, de Július Satinský emléke előtt tisztelegve a humorista két filmjét is bemutatják. Egy premiert is tartanak: itt mutatják be Szlovákiában először az idén hat Oscarral díjazott Chicago című filmet. A látogatók már megszokhatták, hogy a Pohoda része egy irodalmi kávéház is: ezúttal Marián Varga zenész lesz a vendég, de képviselteti magát a szlovákiai irodalmi élet több neves alkotója is. Dušan Mitanával, Ján Štrasserrel, Marian Jaslovskýval is találkozhatnak az érdeklődők. Emellett lesz fotókiállítás, Internet-hozzáféréssel felszerelt számítógépcsarnok, bungee-jumping és asztalifoci. Érdekesség, hogy egy finnországi szervezőiroda autóbuszt indít Trencsénbe. Állítólag már több mint harmincan jelezték részvételi szándékukat. Az utazási iroda egyetlen kérése az volt, hogy a fesztiválon lépjen fel a szlovák Chiki liki tu-a zenekar is. A szervezők eleget tettek kérésüknek, így idén a Pohodán finn fesztiválozókkal is találkozhatunk. Mint ismeretes, két éve a rendezvényt elmosta az eső. Ennek megelőzésére most sokkal több óriás sátor és fedett terület várja a látogatókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?