Karácsonyi listavezetők

Karácsonykor slágerlistát vezetni dupla dicsőség. A kiadók háza táján már kora ősszel elkezdődik a tippelés, kit lehetne versenybe indítani az első helyért. Idén lányok uralták (és uralják) a legfontosabb összesítéseket: az USA-ban egy évek óta népszerű énekesnő, Nagy-Britanniában egy most debütált énekesnő, Németországban pedig egy újonnan létrehozott trió.

Egyesült Államok Beyoncé: Irreplaceable

Immáron harmadik hete a tavaly feloszlott Destiny’s Childban ismertté vált Beyoncé vezeti a Billboard magazin kislemezlistáját szólópályafutásának kilencedik, Irreplaceable című dalával. Ez szólóban a negyedik amerikai listavezetője, de az első, amelyet egymaga énekel. Az előző három közreműködőkkel készült: elsőként Jay-Z-vel (Crazy In Love) vezetett, majd Sean Paullal (Baby Boy), harmadikként Slim Thuggal (Check On It).

Nagy-Britannia Leona Lewis: A Moment Like This

A brit rangsort jóval nagyobb várakozás előzte meg, mint az amerikait, Beyoncé elsőssége ugyanis nem forgott veszélyben, a szigetországban viszont hárman is esélyesek voltak a vezetésre. Ha a négy hétig trónolt manchesteri Take That marad az élen a Patience című dallal, akkor ez lett volna a fiúk pályafutásának legsikeresebb hazai felvétele – eddigi legnagyobb slágereik, a Babe és a Back For Good szintén négy hétig vezettek. Sokan arra tippeltek, Cliff Richard szerzi meg a csúcsot az egy hete az összesítés második helyére feliratkozott, két fődalt felvonultató 21st Century Christmas / Move It című maxijával. Nem sikerült neki, pedig rengetegen drukkoltak a hatvanhat éves legendás énekesnek, mivel ezzel egy hatalmas rekordot állított volna fel: ő lenne az egyetlen, aki az ötvenes évek óta minden évtizedben vezetett volna. Persze ez még összejöhet, van rá négy éve. A rangsor első helyét a The X Factor című brit tehetségkutató verseny harmadik szériájának győztese, az 1985-ös születésű Leona Lewis szerezte meg. Az A Moment Like This című szerzemény már megjárta az amerikai lista csúcsát is, méghozzá 2002-ben az American Idol első szériájának győztese, Kelly Clark-son előadásában.

Németország Monrose: Shame

A német kislemezlistát második hete a német nyelvterület új sztárcsapata, a Bahar, Mandy és Senna alkotta Monrose vezeti. A lányok a Popstars című tehetségkutató ötödik szériájának győztesei, amely a Neue Engel braucht das Land! alcímet viselte. Ebben a műsorban alapították meg – méghozzá az elsőben – a nagy sikerű, de már nem létező No Angels nevű formációt, a további széria győztesei azonban nem igazán alkottak maradandót. Talán a Monrose javít a mérlegen, a rajt mindenesetre fantasztikusra sikeredett. A trió első slágeréből Németországban már a megjelenés hetében eladtak 150 ezret, és a német nyelvterület másik két országában: Ausztriában és Svájcban is az összesítés élére iratkozott fel.

Karácsonyi listavezetők Nagy-Britanniában

Évszám Előadó Dalcím

1997 Spice Girls Too Much

1998 Spice Girls Goodbye

1999 Westlife I Have A Dream / Seasons In The Sun

2000 Bob The Builder Can We Fix It?

2001 Robbie Williams & Nicole Kidman Somethin’ Stupid

2002 Girls Aloud Sound Of The Underground

2003 Michael Andrews Featuring Gary Jules Mad World

2004 Band Aid 20 Do They Know It’s Christmas?

2005 Shayne Ward That’s My Goal

2006 Leona Lewis A Moment Like This

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?