Josef Císařovský kollázsai

Ipolyság. Márai Sándor és a 20. század címmel nyílt tárlat február 26-án Josef Císařovský kollázsaiból a Menora Saag Centrum Artisban.

Ipolyság. Márai Sándor és a 20. század címmel nyílt tárlat február 26-án Josef Císařovský kollázsaiból a Menora Saag Centrum Artisban. Císařovský a kortárs cseh festészet élő legendája, művészettörténészként képzőművészeti monográfiák, tanulmányok, esszék szerzője, érzékeny olvasóként kitüntetett figyelmet szentel a szépirodalomnak is. A Márai-sorozat kollázsai nem illusztrációk az író regényeihez, sokkal inkább portrék. A festőművész bevallása szerint egy évig rajzolta Márai arcait kora ifjúságától hajlott koráig. A kollázsok viszont nem hagyományos arcképeket mutatnak – a műfaji-technikai sajátosságokból kifolyólag sem –, csontra csupaszított portré-víziók inkább egy letűnőben levő szellemi világról, melyből Márai mellett Beckett és Dosztojevszkij pillant ki a szemlélőre. Hunčík Péter – akinek közvetítő szerepe volt a kollázsok létrejöttében – tárlatnyitójában kultúrák és művészeti ágak együttgondolkodását hangsúlyozta. Márai vers-gondolatait pedig Gál Tamás színművész tolmácsolta. A kiállítás anyagából cseh–magyar–angol nyelvű katalógus is készült, melyben a kollázsok reprodukciói mellett olvashatók Fedor Gálnak a festőművészt méltató szavai, valamint Josef Císařovský Márai ihlette esszé-fragmentumai. Az ipolysági kiállítás – mely március végéig tekinthető meg – a kollázs-sorozat európai körútjának első állomása, a közeljövőben Budapesten, Kassán, Prágában láthatja majd a művészetkedvelő közönség.(-nta-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?