Jó volt az idei Jókai Napok

Komárom. A hét végén – pontosabban pénteken, az esti órákban, valamint a szombati nap folyamán – folytatódott a 40. Jókai Napok versenyprogramja. Erős kezdet után erősnek bizonyult a végjáték is, hiszen a finisben szóhoz jutók jelentősen befolyásolták a fesztivál díjainak sorsát.

ÉS? Színház, Őrsújfalu – fődíjMilan Drozd felvételeLáthattuk a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Körét, azaz a NYEKK-et: a csapat Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás című albumára építve idézte meg a hetvenes évek végének fílingjét, s hozott igazán egyéni színfoltot a fesztiválra. A lévai Bárka Színpad új, néhány hónapja működő csapatként jelentkezett a Jókai Napokon, Goldoni A hazug című vígjátékát mutatta be – ígéretes kezdetként. A nánai színjátszók Moliere-előadása, A képzelt beteg már fesztiválsikerekkel a háta mögött érkezett Komáromba, hiszen – egyebek között – fődíjas lett a falusi színjátszó csoportok tavaly ősszel Szepsiben és Buzitán megrendezett szemléjén is. A siker a Jókai Napokon sem maradt el, megérdemelten: a nánaiaktól a verseny legszínházszerűbb, legkomplexebb produkcióját láthattuk. A versenyben induló előadások sorát a komáromi Selye János Gimnázium GIMISZ-ének örömrevüje, a Padlás című musical zárta.

Tegnap délelőtt azután az eredményeket is megtudhattuk. Solténszky Tibor dramaturg Budapestről, aki a zsűri elnökének tisztét töltötte be, zárszavában néhány általános érvényű jó tanácsot is megfogalmazott. Mint mondta, továbbra is a darabválasztás, a darab értő, szakmai szempontú olvasása bizonyul a legnagyobb gondnak, de megemlítette az alulpróbált, az alulvilágított előadások problémáját, továbbá az élő zene mint színpadi eszköz hiányát is. A legfontosabbnak azonban azt tartotta kiemelni: jó színvonalú előadások szerepeltek a szemlén, s ami még nagyobb öröm – végre magukra találtak a felnőtt színjátszó csoportok is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?