James Joyce-tól Bondig

Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Umberto Eco olasz író, esztéta, irodalomtörténész, a XX. századi modern olasz irodalom egyik nagy alakja. 1932-ben született Alessandriában. A helyi középiskola elvégzése után a filozófia iránti vonzódása a torinói egyetemre vitte. Az ötvenes évek végén a neoavantgárd irányzat teoretikusaként szerzett hírnevet a Gruppo 63 köreiben. Számos irodalmi folyóirat és a milánói L’Espresso című hetilap munkatársaként dolgozott, majd 1971-től a Versus című nemzetközi szemiotikai folyóiratot szerkesztette. A hetvenes évektől megadatott számára, hogy két meglehetősen különböző réteg, a nagyközönség és a szellemi elit is elismert tekintélyként tekintsen rá.

Számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról; 1967-ben megjelent A nyitott mű című alkotásában és az 1968-ban napvilágot látott A hiányzó struktúra című alkotásaiban a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatát, valamint a műalkotás többértelműségét boncolgatta, magas színvonalon és esztétikai előtanulmányok nélkül alig követhetően. Irodalomtudósként kutatási területe rendkívül széles. Újabban az avantgárd művészet kérdései – például James Joyce poétikájának formabontó sajátosságai –, valamint a tömegkultúra problémái foglalkoztatják, így tanulmányt írt a Superman-mítoszról és James Bondról is.

Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett. A mű keletkezésének indítékairól Eco egy interjúban szarkasztikusan így nyilatkozott: „Meg akartam ölni egy szerzetest.” A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott krimi, amely kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A „sötét középkorban” új filozófiát kereső emberi ész kalandját írja meg, sorai között irodalmi-filozófiai és politikai igényesség és közönségesség egyszerre kap helyet. A mű dolgot adott Eco kollégáinak is, akik azóta is elemzések és újabb könyvek sorában boncolgatják mélyrétegeit. A rózsa neve nem kerülhette el a megfilmesítést, 1987-ben Jean-Jacques Annaud vitte filmre Sean Connery és Christian Slater főszereplésével, s óriási sikert aratott.

Az első regény bravúrját az 1988-ban megjelent második regény, A Foucault-inga már nem tudta megismételni. Talányos és nehezen értelmezhető az 1994-ben megjelent harmadik regénye, A tegnap szigete, amely már több egymást átjáró és átjárva értelmező kaland, egymásba épülő regények kontinuuma. E két igencsak fajsúlyos mű után könnyedebb hangvételű, fordulatosabb a 2000-ben megjelent Baudolino.

Tanulmányíróként Eco az akadémikus stílus és a személyes hangvétel között csapong, a felsőbbrendű kulturális elitet szembeállítja a tömegkultúra által befolyásolt szélesebb rétegekkel. Úgy véli, a korszerű tömegtájékoztatási eszközök alapjaiban változtathatják meg az emberi kultúrát. Véleménye szerint a modern művészetek bizonytalan, meghatározhatatlan üzeneteket hordoznak, éppen ezért az olvasó, vagy a zenehallgató aktívan részt vehet, s részt is kell, hogy vegyen a mondanivaló megfejtésében.

A világszerte népszerű íróval a magyar közönség is találkozhat a 2007-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelynek ő lesz a díszvendége. (MTI)