Izzott a rádió színpada

Advent heteiben általában megszaporodnak a kulturális események. Ez az időszak azonban inkább a csendes, meditatív művészeteké. Elsősorban a szakrális zenéé, nem a folklóré. Főleg nem a néptáncé. Olyan decemberi csűrdöngölőre pedig, amilyet a szép számban összejött közönség láthatott december 16-án a Szlovák Rádió koncerttermében, nem is emlékszem.

Izzik a föld – ez volt a címe a mintegy másfél órás műsornak, amellyel az idén jubiláló Takács Andrást köszöntötte a szakma, a barátok, az ismerősök és a tisztelők. S a színpad – amelyen a műsorfüzet szerint először lehetett együtt látni a legnevesebb koreográfusok legjobb táncait – valóban szinte izzott. A Quittner János, Richtarcsík Mihály, Konkoly László, Kupec Mihály, Túri György, Furik Rita, Keszeg István, Németh Ildikó, Szabó Szilárd alkotásaiból összeállított műsoros esten magyarszentbenedeki, marossárpataki, mátyusföldi, abaúji, vasvári, gömöri, maglódi táncokat láthatott a közönség, megspékelve egy meglepetéssel is: a Szőttes ismét előadta a Takács András által harminc esztendeje koreografált Vasvári verbunkost.

Természetesen nem csak a Szőttes volt jelen a színpadon, eleget tett a meghívásnak a magyarországi Bakony néptáncegyüttes Kisbérből és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról. Utóbbi, mint köztudott, több mint öt évtizede tartja helyét az élvonalban. És eljött az est vendégeként Bandi bácsit varázslatos énekével köszönteni az a Szvorák Kati is, aki, mint elmondta, Takács Andrásnak köszönheti indulását, s hogy az egész magyar nyelvterületen elismert énekes vált belőle. Ő stílszerűen és az alkalomhoz illően először gömöri dalokat, dudanótákat adott elő Csávás Attila dudás kíséretével, majd szintén gömöri karácsonyi énekekkel kápráztatta el a közönséget.

Az est legmeghatóbb pillanata akkor következett el, amikor a két műsorvezető, Brunner Márta és Csenger Ferenc a színpadra hívta az ünnepeltet. Takács András a maga szerény módján mondott köszönetet mindenkinek, majd a közönség legnagyobb meglepetésére maga is táncra perdült, olyan hetykén és tisztán, olyan eleganciával járva a verbunkost, mintha nem is hetvenöt, hanem harmincöt esztendős lenne. Ahogy elnéztem az arcokat a nézőtéren, bizony sokan elérzékenyültek a látványtól.

Takács András, mindenki szeretve tisztelt Taki bácsija ezúttal sem hazudtolta meg hetyke gömöri voltát. Személy szerint az sem lepett volna meg túlzottan, ha a pályatárstól, Novák Ferenctől ajándékba kapott díszkardot az oldalára csatolja, és úgy ropja, mondjuk a toborzót. Az esten átadott, az életművét díjazó miniszteri elismerésnél pedig valószínűleg sokkal jobban melengette a szívét, hogy Budapesten díjazzák a munkáját, de itthon szeretik személyét. Takács Andrásnak, a Népes alapítójának tehát valóban népes a családja. Tagjai megtalálhatók minden tájegységünkön, ahol szeretik népi kultúránkat, és őrzik, ápolják legnemesebb hagyományainkat, amelyekért kevesen tettek annyit, mint Bandi bácsi.