„Hírességeink”

Komárom. Hat magyarországi és hét szlovákiai könyvtár együttműködésének eredménye az a tegnap nyílt vándorkiállítás, amelynek első állomása a komáromi Duna Menti Múzeum.

Komárom. Hat magyarországi és hét szlovákiai könyvtár együttműködésének eredménye az a tegnap nyílt vándorkiállítás, amelynek első állomása a komáromi Duna Menti Múzeum. A Hírességeink címet viselő tárlat az adott régió neves szülötteit mutatja be, illetve olyan személyiségeket, akik életük egy bizonyos szakaszában kötődtek a térséghez. A kiállítás előkészítésében a Sopronban, Győrött, Tatabányán, Vácott, Szentendrén, Dunaszerdahelyen, Szencen, Érsekújvárott, Párkányban, Ipolyságon, Zselízen és Komáromban működő megyei, regionális, valamint városi könyvtárak vettek részt. A komáromi térséget bemutató táblára természetesen Jókai Mór és Lehár Ferenc, valamint Konkoly-Thege Miklós csillagász került, a szencire például Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető, Szenci Molnár Albert költő, író, műfordító, valamint Farkas Jenő költő, műfordító. De folytathatnánk a sort Czuczor Gergellyel, Vámbéry Árminnal, Csontos Vilmossal, Ozsvald Árpáddal, Jedlik Ányossal és Kassák Lajossal vagy a győriek által bemutatott Kovács Margit keramikussal és Barcsay Jenő festővel, grafikussal, a Sopron díszpolgárává avatott Liszt Ferenccel, illetve az ország első gőzmalmát e városban felállító Széchenyi Istvánnal. A rövid kétnyelvű – szlovák és magyar – életrajzok mellett fényképeket, levélmásolatokat böngészhetünk. Érdekességnek számít például Jókai akvarellje, amelyet második feleségéről, Nagy Belláról készített az író, vagy a Vámbéry Árminnak dedikált Jókai-fotó.

A kiállításon bemutatott személyiségekről kétnyelvű kiadvány is készül. Komáromban április 26-ig tekinthető meg a tárlat, majd Érsekújvárra vándorol tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?