„Engem nem lehet elfelejteni”

A zene és a tánc fontos a darabban. (Tóbisz Titusz, Dudás Péter, Rák Viktória)Gabriel Bodnár felvételeAz alapsztori egyszerű: adva van egy a nőiesség minden vonatkozásával bőven megáldott nő, aki háborús özvegyként hozzáment hajdani férje legjobb barátjához. A halottnak nyilvánított férj pedig váratlanul visszatér, és Victoriának el kell döntenie, két legális férje közül melyik az igazi.

Ebből az alaptémából persze sok mindent ki lehetett volna hozni, akár véres drámát is, ám William Somerset Maugham a könnyedség és poénok mellett döntött, és papucsférjekké fokozta le a háborús veterán hősöket. A darab alaphangulata persze meghatározta a játékstílust is.

Bár semmi komoly nincs a zenés vígjáték szerepeiben, hozzáértő színész sokat kihozhat egy-egy figurából. Cs. Tóth Erzsébet például rövid epizódszerepében olyan hatásosan alakítja az erényes matrónát, hogy a férfiakban általa keltett undor szinte tapintható. Meglepően jó Senkovics Petra is a szobalány szerepében, őt még eddig prózai szerepben nem sokat láthatta a kassai közönség.

A nagyobb szerepek alakítói nem okoznak meglepetést. A jellem- és helyzetkomikumot kihasználva, rutinosan hozzák a figurát. Kövesdi Szabó Mária a tipikus anyós, Illés Oszkár a tipikus balek, a néző számára már ismerősek a mozdulatok, a reakciók, az arcjáték. A három főszereplő viszont határozottan új.

Dudás Péter, bár szinte kihagyhatatlan már a Thália „ismérvei“ közül, ebben a szerepben újnak bizonyul. Élethűen játssza a papucsférj hálátlan szerepét, finom gesztusrendszerrel, túlzásoktól mentesen, holott a csábítás a szerep túljátszására nagyon is nagy. Határozottan új a közönség számára az első számú férj, Tóbisz Titusz is, akit a Dzsungel könyve vérszomjas tigriseként ismertek eddig. A kiváló énektudású fiatal tehetség először mutatkozik be ezzel a szereppel a prózai színpadon, és még nem érzi teljesen magáénak a szerepet, sem a színpadi játékot. Az esetlenséget és a hibákat azonban ellensúlyozza a dalok és táncok előadása, melyben nem lehet kivetnivalót találni.

A darab lelke azonban a főszereplő, Rák Viktória. A tipikus nő, aki könnyedén ujja köré csavar akárhány férfit, kijátssza őket egymás ellen, sikeresen veti be ellenük összes női fegyverét a szemrehányástól a könnyekig és esendőségig. Remek hangjával könnyedén énekel, nagyszerűen táncol. Prózai mondandójának hangszínváltásai mindig a témához és a helyzethez igazodnak, nonverbális gesztusai is megfelelőek. Magyarán, amit ebből a karakterből ki lehet hozni, azt ki is hozza belőle.

Ebben persze segítségére van – nemcsak a főszereplőnek, hanem az összes színpadra lépőnek – a kellemes otthon benyomását keltő díszlet (Haščák József) és a szép jelmezek is (Szőke Anita). A legnagyobb csemege azonban az élőzene és a mindenki számára ismerős, Nádas Gábor és Szenes Iván által alkotott slágerek. Bár a színpadi cselekményhez nem mindig illenek, némi szövegmódosítással egész hatásosan kiemelik a darab eredeti mondandóját és erősítik hangulatát. Kicsit szomorkás a hangulatom máma, énekli szomorkás kedvűen a második számú férj, engem nem lehet elfelejteni, vési eszünkbe Victoria. És még sorolhatnánk, mi mindent varázsol elénk Olajos József és zenekara, de kár lenne a nézőt megfosztani az összes meglepetéstől.

Elég meglepő a darab rendezőjének személye is. Korognai Károly az elmúlt évadban a Kvartett című Spiró-művet rendezte Kassán, mely határozottan súlyosabb darab a mostani könnyű kis vígjátéknál. Az egységes rendezői koncepció azonban azt bizonyítja, hogy a vendégrendező több műfajban is jól helytáll.

Könnyed, felhőtlen szórakozásban lehet része annak, aki a Maugham-vígjátékot megnézi. Nagy drámai katarzisokat ettől a műtől senki sem vár, csupán jó színészi teljesítményt, kellemes énekes-táncos mutatványokat és vidám hangulatot, sok poénnal, rekeszizmokat megmozgató helyzetekkel. Ezt mindet meg is kapja a közönség.