Endless Wire: öreg zenészek friss dalokkal

A brit The Who új, Endless Wire című nagylemezének megjelenése 2006 egyik örömteli zenei eseménye. (Még úgy is, hogy eléggé felejthetőre sikeredett.) Meglepetésnek nem nevezném.

A brit The Who új, Endless Wire című nagylemezének megjelenése 2006 egyik örömteli zenei eseménye. (Még úgy is, hogy eléggé felejthetőre sikeredett.) Meglepetésnek nem nevezném. Ez csupán a felületes zenehallgatóknak lehet meglepetés, azoknak, akik a zenészek körüli események közül az elmúlt évekből bizonyára csak azt jegyezték meg, hogy Pete Townshend pedofilbotrányba keveredett, személyi számítógépén pornófotókat találtak. A zenei életben járatosabbaknak és persze az együttes rajongóinak egyáltalán nem meglepetés az album, pedig az eredeti felállásból már csak ketten élnek: a gitáros-dalszerző, Townshend és az énekes, Roger Daltrey. A ’78-ban elhunyt dobos, Keith Moon után 2002-ben a basszusgitáros, John Entwistle is távozott az élők sorából. Még akkor sem meglepetés, ha figyelembe vesszük, hogy a The Who ’82-ben jelentkezett utoljára stúdiólemezzel It’s Hard címmel, mivel az azóta eltelt 24 év alatt is aktív volt – legalábbis többé-kevésbé –, turnézott, megjelentetett pár újrakiadást, válogatást és DVD-t. A két zenész már a 2004-es Then And Now! 1964–2004 című gyűjteményes albumra is felrakott két új felvételt, most pedig sessionzenészekkel kiegészülve rögzítették Townshend régről maradt dalötleteit – akad köztük ’71-es szerzemény is – és az újakat, például a Mel Gibson Passiója ihlette felvételt, valamint egy mini rockoperát. Nem a Moont váltó Kenney Jones dobol a korongon, hanem Ringo Starr fia, Zak Starkey, és Townshend testvére, a szintén gitáros Simon is közreműködik rajta. A hatvanas évek, sőt a rocktörténelem egyik fontos és befolyásos zenekaráról van szó. A Led Zeppelint ugyanúgy inspirálta, mint napjaink britpop együtteseit. Townshend az öltözködésével is divatot teremtett, neki köszönhetjük, hogy a brit zászló máig keresett kiegészítő jelkép.

A The Who a felére apadt állapotában már kevésbé hiteles – Moon legendás dobos-showman volt, Entwistle pedig nemcsak basszusgitárosként, hanem szerzőként is hozzájárult a sikerszériához. Már csak ebből kifolyólag se számítsunk csodákra a lemezen. Többnyire öreges, döntően akusztikus, folkos, countrys stadionrock dalok váltják egymást kiugró pillanatok nélkül, de profin kidolgozva. Az album két részből áll: a különálló felvételek után a mini rockopera, a Wire & Glass hallható rajta, amely nyáron rövidített változatban már megjelent maxi CD-n – a nagylemezen 22 perces változata szerepel. Townshend novellája, a The Boy Who Heard Music alapján íródott, egy kitalált együttes, a The Glass Household emelkedését és bukását mutatja be.

A The Who odahaza, a brit eladási lista kilencedik helyére iratkozott fel az új koronggal. Ennél magasabban utoljára a ’81-es Face Dances című albummal járt, annak csúcspozíciója a második hely volt. Az Endless Wire az USA-ban jobban debütált, a hetedik pozíciót szerezte meg. Ez odaát a zenekar karrierjének tizedik TOP 10-es nagylemeze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?