Élvezetes összjáték

Komárom. Úgy tűnik, az idei Jókai Napok szervezői jól imádkoztak, bemutattak minden szükséges áldozatot, minek következtében a felsőbb hatalmak kegyeikbe fogadták a rendezvényt. A versenyprogram bő harmadán vagyunk túl, s eddig még nem került az utunkba nézhetetlen előadás. Még a problémásabb produkciók is mutattak valami érdekeset: ötleteket, szépen megoldott pillanatokat, élvezetes összjátékot...

De hogy tartsam magam tegnapi ígéretemhez, kezdjük a már bemutatkozott felnőtt színjátszó csoportokkal. Amelyek a komédiázás, a nevettetés mellett tették le a voksukat. A nagymegyeri Poloska Színpad bohózatot hozott, méghozzá a hosszabbik fajtából (továbbá az egyszer már jól bevált receptet variáló folytatások családjából) – Ray Cooney Páratlan páros 2. című opusát. A legnagyobb pozitívum számomra a csoporttal kapcsolatban a darabválasztás, még akkor is, ha egyébként zsigerből ideglelést kapok az ilyen és hasonló, „két bőrt egy koszlott rókáról” irományoktól. A nem is olyan távoli múltban viszont a nagymegyeriek esetében megtapasztalhattuk, milyen az, ha a játékosok alkatától teljesen idegen műfajokkal kísérleteznek. Akkor már ezerszer inkább egy másodrendű bohózat, amelyben láthatóan mindenki jól érzi magát, maradandó lelki vagy fizikai sérüléseket pedig nem okoz. Az őrsújfalui ÉS? Színpad előadásában szintén bohózatot láthattunk, Liptai Imre és Góth Sándor Hamar egy aszszonyt című egyfelvonásosát. A kb. negyvenperces kis kamaradarab igazi örömjátékot hozott a négy szereplő részéről – s itt kell kiemelni a bájos-játékos összhangot a színészek alkata s a megformálandó karakterek között.

Azután ismét jöttek a diák előadók, két izgalmas előadással, mégpedig olyanokkal, amelyek az egyes csapatok választott s következetesen folytatott útjának újabb állomásait jelzik. A füleki Apropó Diákszínpad Átkozott gyötrelem című ballada-összeállításának ismét a kreatív játék, a sziporkázó ötletek, a virtuózan megtervezett, kivitelezett és használt maszkok és kellékek voltak a meghatározó pontjai. Az érsekújvári gimnázium MASZK Diákszínpada – mondhatnánk, hagyományosan – a mozgás, a tánc rituális, mítoszteremtő erejét hívta segítségül Alkésztisz és Admétosz tragikus történetének elmeséléséhez. Két képzeletgazdag, pontos csapatot láthattunk. És kíváncsian várjuk, mi jöhet még.

Még egy jó hír a végére: az előadásokon egyre több nézőt látni. A helyi iskolák diákjai csapatostul jönnek, de tulajdon őshonos komáromi barátaim között is akad legalább három, akik jegyet váltottak egy-egy előadásra. Hát mégis él? (as)