Elhunyt Sütő András

Sütő András (1927–2006) Somogyi Tibor felvétele Sütő András a mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu, Románia) született 1927. június 17-én. Tanulóéveit a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban és a kolozsvári Móricz Zsigmond Népi Kollégiumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak; 1948-tól a Falvak Népe (1952-től Falvak Dolgozó Népe) című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként. 1954-ben a marosvásárhelyi Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz került, 1971-ben a helyi Új Élet főszerkesztője lett 1989 augusztusáig. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973–1981 között a Román ĺrószövetség alelnöke volt.

1948-ban Hajnali győzelem című első novellájával szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába. Már kezdeti műveiben jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. A Félrejáró Salamon című kisregénye (1956), valamint a Pompás Gedeon című színműve (1968) összetettebb ábrázolásmód felé mutat, és felveti a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Esszéregénye, az Anyám könnyű álmot ígér (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás a mezőségi Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét múltjáról, gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. A lírai remekmű lenyűgöző nyelvi és szemléleti gazdagságával túllépte a nemzetiségi régiót, magára vonta a nemzeti közfigyelmet.

Drámaíróként 1975-ben debütált, ekkor mutatták be a kolozsvári Állami Magyar Színházban az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. Ezt történelmi drámák követik: Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai mennyegző (1981), melynek kiadása után Romániában egy évtizednyi hallgatásra ítélték. ĺrói munkásságában külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje (1978) szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. Az 1970-es évek ún. úti tűnődései, eszszéi után a nyolcvanas években újabb esszégyűjteménye jelent meg, Az idő markában. A Sikaszói fenyőforgácsok kötetben cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte egybe. 1987-ben adták ki az Advent a Hargitán című színdarabját, amelyet hosszú ideig játszottak magyar színpadon is, míg Álomkommandó című drámája a magyar színikritikusok díját kapta az 1987–1988-as évadban.

1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. További ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Az ugató madár (dráma), Heródes napjai (naplójegyzetek), Balkáni gerle (színmű és napló). 2001-ben jelent meg Erdélyi változatlanságok címmel publicisztikai írásainak és interjúinak gyűjteménye. Ugyanebben az évben adták ki a Kalandok könyve, egy évvel később pedig az Erdélyország mit vétettem? című, esszéket, beszélgetéseket tartalmazó köteteket.

Sütő András emberi tartásból nem hagyta el romániai szülőhelyét, példamutatásával erre biztatta a romániai magyarokat is. Műveiben és magánéletében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és a közösségnek, az országnak ugyanúgy, mint Európának. Bátran vállalta nemzetisége sorsváltozásainak kimondását, aktív szerepet vállalt az 1989. decemberi romániai fordulat idején. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi szerveinek megalakulásakor a Maros megyei bizottság elnökévé, illetve tiszteletbeli elnökévé választották. (E tisztségéről 1996 szeptemberében lemondott.) 1990. március 19-én a marosvásárhelyi RMDSZ-központ elleni vandál támadás során brutálisan bántalmazták, bordatörést szenvedett, fél szemére megvakult. Hosszú gyógykezelés után 1990. július 17-én tért haza Marosvásárhelyre.

1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, a tisztséget előbb 1991 decemberéig, majd 1992–1996 között ismét betöltötte. 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Sütő András egyetemes megbecsültségét jelzi, hogy 1979-ben Herder-díjjal tüntették ki, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Magyarországon számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát: 1992-ben Kossuth-díjat, 1996-ban Magyar Örökség-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben köztársasági elnöki Érdeméremmel, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki.

Kalász Márton, a Magyar ĺrószövetség elnöke: „Irodalmi tevékenységét következetesen felmérve bizton állítom, ő századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái.”

Kányádi Sándor költő, műfordító: „Egész életében ki volt téve a hatalom korrumpálásának, s nagysága abban van, hogy ennek ellenére mindvégig meg tudta őrizni integritását. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Ha néha más is volt a látszat, Sütő András en gros-ban becsületes volt. Mindenütt tisztelték és becsülték, mi pedig szerettük.”

Kántor Lajos, a Korunk irodalmi folyóirat főszerkesztője: „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, és irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetbe.”