Elhunyt Nagy Gáspár költő

Elhunyt Nagy Gáspár költő; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotót 57 éves korában szerdán érte a halál. Nagy Gáspár 1949. május 4-én, Bérbaltaváron született. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett népművelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először.

Elhunyt Nagy Gáspár költő; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotót 57 éves korában szerdán érte a halál. Nagy Gáspár 1949. május 4-én, Bérbaltaváron született. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett népművelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először. Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. Az ĺrószövetségben 1981-től választmányi tagként, 1989-től elnökségi tagként tevékenykedett. A leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa foglalkoztatta. A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből. Életművét egyebek mellett a Koronatűz, a Földi pörök, a Múlik a jövőnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez című kötet őrzi. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?